A csoda abban áll, hogy bekerülnek a környező településekről az iskolaköteles gyermekek, akik a kompetenciavizsgálatokon jóval az országos átlag alatti teljesítményt nyújtanak, majd 8 évvel később, végzősként eredményeik az országos átlag fölé emelkednek. Matematikából például a hetedikesek maguk mögé utasítják a budapesti és a megyeszékhelyi iskolák azonos évfolyamát. A továbbtanulási arány 100 százalékos, a gyerekek az elsők között jutnak be az általuk választott középiskolákba, sőt az egyetemisták száma is örvendetesen nőni kezdett.

„A gyerekeink sorsát nyolcadik után is követjük: megállják a helyüket. Vállalják magukat, van véleményük, és ki is állnak az érdekeikért. Nem egy volt tanulónk a diákönkormányzatban vállalt szerepet.” – Kovácsné dr. Nagy Emese igazgató, aki érdemei elismeréseként tavaly november végén, a Magyar Tudományos Akadémián vehette át az év legkreatívabb tanítójának járó Mentor-díjat, joggal büszke az iskola neveltjeire.

Innen szép nyerni

Van tehát egyrészt egy iskola, ahol a tanulók 68%-a hátrányos helyzetű, 5%-a állami gondozott és 7%-a sajátos nevelési igényű. A roma tanulók aránya folyamatosan emelkedik, mára 50% fölött van. Másrészt van egy Nemzeti alaptanterv, melynek normál vagy átlagosnak mondott, szabvány gyerekekre álmodott szabvány elvárásait kellene teljesíteni a szabványból minden módon kilógó gyerekekkel. Na, erre mondják, hogy innen szép nyerni.

Kovácsné dr. Nagy Emese 9 évvel ezelőtti igazgatóvá választása előtt töltött már annyi időt ebben az iskolában, hogy meggyőződjön róla: eredményt csak valamiféle módszertani forradalommal lehet elérni. A beíratott gyerekek roppant kevéske munícióval érkeznek, és batyujukban már ott nehezedik az ovis korban összeszedett másságtudat. Otthonról hozott jó példa nélkül, szegénységükben is megalázottan, önbizalomhiánnyal és motiválatlanul kerülnek az iskolapadba. Lehetetlen kiállni eléjük a táblához, utasításokat osztani nekik, leadni a tananyagot, majd dolgozatot íratni, értékelni és tájékoztatni a szülőket az erre rendszeresített füzetben. Hisz a probléma ott kezdődik, hogy eljön-e egyáltalán az iskoláig a gyerek, ha eljön, evett-e valamit tegnap dél óta, mosdott-e, hajlandó-e mellé ülni valaki, le lehet-e kötni bármivel a figyelmét, respektál-e bárkit, ha kap feladatot otthonra, van-e abban az egy szobában, ahol él, egy deszka, amire rápakolhatja a füzetét. Ha az iskola ezeket a körülményeket nem tudja figyelembe venni, sőt kezelni, akkor kár belefogni.

Mindenki jó valamiben

A hejőkeresztúri tantestület pedagógusai belefogtak. Rugalmasan és nyitottan magukba szívtak minden újat annak reményében, hogy ne eleve vesztes csatába induljanak, hogy választott hivatásuk ne merő kudarc legyen, hogy ne szürke arccal, tetszhalottként bolyongjanak az iskolafolyosókon, és hogy néhány év után ne bánják meg – életüket is elunva –, amiért valaha tanításra adták a fejüket.

A nagy terv az volt, hogy kialakítanak egy olyan tanítási-tanulási dramaturgiát, amelyben hamar otthonosan mozognak a gyerekek, kedvük lesz bejárni, sőt az elején a pedagógusok szükség esetén el is mennek értük. Tudnivaló, hogy ezt a gyerekanyagot nem lehet begyömöszölni az ismert sztenderdekbe, szabtak hát nekik olyan kereteket, amelyben szabadnak és sikeresnek érezhetik magukat – szinte azonnal.

Kovácsné dr. Nagy Emese igazgatónő szakmai irányításával egy itthon tanult, de Stanfordból adaptált módszertani csodafegyvert vetettek be, amit Amerikában eredetileg a spanyol ajkú diákok felzárkóztatására fejlesztettek ki. A Komplex Instrukciós Program (KIP) tökéletesen alkalmasnak bizonyult a hátrányos helyzetű gyerekek integrált oktatására. A módszer legfontosabb elve – „mindenki jó valamiben” – az összes gyereknek lehetővé teszi mindenkinek a képességei szerinti tanulást és a tudásszintjének megfelelő fejlődést. A módszer alkalmas a státuszproblémák kezelésére, a gyengébb tanulók felzárkóztatására – méghozzá a jó képességű, tehetséges tanulók elvesztése nélkül.

Az integráció trükkje: a kooperáció

Nem elég együtt üldögélni az osztályteremben, a különböző képességű és különbözőképpen szocializált gyerekeknek meg kell tanulni összedolgozni is. Olyan feladatokat kapnak, hogy csak együttes munkával, akár vita árán, egymás meggyőzésével, közösen kialkudva jöhet ki a jó megoldás.

Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Matek óra, általános iskola harmadik osztály. A tanulók csoportban dolgoznak, minden csoportban van (kis túlzással) borotva agyú számtanfenomén, és mindegyikben üldögél olyan is, aki úgy érzi, nem volt rendes ember, aki ezt a tudományt kitalálta. A gyengébb képességű feladata mondjuk százas számkörben összeadni két kerek számot. A jobbak osztanak, szoroznak, összeadnak, kivonnak, a legtehetségesebbek pedig már háromjegyű számokkal végzik a műveleteket. Ha mindenki kész, a végén növekvő számsorba kell rendezni a kapott eredményeket. Ez csak úgy sikerülhet, ha mindenki a saját, képességéhez mért feladatot hibátlanul teljesítette. A „végkifejletnél” ugyanolyan fontossá válik minden egyes megoldás, függetlenül a feladat nehézségi fokától. Együtt adják ki az egészet.

Vagy ott van az aula falán (rögtön az első emeleti lépcsővel szemben) a Nagy Tengeri Kollázskép. Egy hatalmas, közös alkotás, melyen az iskola tanulói közül szinte mindenki munkálkodott! A kicsik köveket és tengeri növényeket rajzoltak rá, a nagyobbak egyre bonyolultabb formájú és színezetű víz alatti élőlényeket kreáltak, vágtak ki, ragasztottak, mindenki kedve és tehetsége szerint belerakta a magáét.

Na de minden órán, minden feladatot így kitalálni? Az óra minden mozzanatát ennek szellemében megalkotni? Mindenkit minden órán sikerélményhez juttatni? Minden új anyagot eljátszva, eltáncolva, csoportmunkában, közösen felfedezve tálalni? Hol képes ma Magyarországon egy tanár ennyi extra erőfeszítést belevinni minden egyes óra megtervezésébe? Hejőkeresztúron, például.

Abalone és társai

Az eredmények vitán fölül igazolják, hogy ha a pedagógus megfelelő eszközökkel, odaillő módszertannal közelít a problémához, akkor minden csepp befektetett energia és pénz busásan megtérül.

A táblás játékok megvásárlása, a kötelező tanórai és a nem kötelező tanórán kívüli logikai- és táblajáték-foglalkozások bevezetése, és erre egy külön terem létrehozása például nagy ötlet volt, hisz több ismert bajt is orvosol egyszerre. Ha az iskola fő célkitűzései között szerepel a gyerekek értelmi képességének fejlesztése, a szabadidő igényes, tartalmas eltöltése, a társas élet, a szocializációs készségek erősítése, a kombinatorikai, stratégiai és intuíciós érzék fejlesztése, a rendszeres megmérettetés, a versenyzés és a hagyományápolás, akkor egyszerű, mint a meleg leves: játsszunk! Az emberiség legnagyobb szellemi alkotásai közé tartoznak a táblajátékok: sakk, backgammon, tamba, pylos, blokus, abalone és a többiek. A játékban részt vevő gyerekek megtanulják a pontos, kitartó, fegyelmezett munkát, törekednek az önellenőrzésre és képesek lesznek a várható eredmények becslésére. Megfelelő és szakszerű gyakorlás esetén pedig még az is megtörténhet, hogy országos bajnokságokat nyernek. Az iskola színeiben induló diákok például évek óta verhetetlenek amőbában.

Pályázni, pályázni, pályázni

Pénzkérdés? Persze, az is. Fontos, hogy szép legyen az iskola: ízléses, tiszta, kulturált. Fontos, hogy lehessen ingyen az ebéd, és ne kelljen minden nap minden osztálynak egy kilométert gyalogolni érte a község másik végébe. Fontos, hogy ne kelljen fizetni tankönyvért, különóráért. Fontos, hogy jusson mindenkinek számítógép, hogy legyen pénz könyvekre, színházra, kirándulásra, tornateremre, fűtésre, világításra. A fenntartó szegény, nincs más, mint kitanulni a pályázatírás csínját-bínját, és becsatornázni azokat a bizonyos uniós, integrációra szánt pénzeket, mert ha valahol, itt biztosan jól hasznosulnak.

Nagy Emese igazgatónő a pénzszerzésben is fáradhatatlan és kérlelhetetlen. Mindenre pályázik, büszke, hogy oktatási birodalmának felépítéséhez, melynek ma már része az óvodai nevelés is) egészen tavalyig egy fillérnyi támogatást nem kért az önkormányzattól. Tudja, hogy olyan kincs van a kezében, amit nem lehet veszni hagyni. Tovább kell adni országszerte a tudást, ami Hejőkeresztúron szerencsésen koncentrálódott és kiforrott. Módszertani újításaival és kimagasló eredményeivel már elérte, hogy iskolája az oktatási integrációs hálózat és a Miskolci Egyetem bázisintézménye lett, és kiérdemelte a Nemzeti Tankönyvkiadó mintaiskolája címet. Szinte mindennap érkezik hozzá egy-egy szakmai látogató csoport nemcsak itthonról, hanem Európa más tájairól. Tapasztalatairól és fejlesztéseiről folyamatosan beszámolót kér a Stanford Egyetem San Franciscó-i központja. Kürti Sándor üzletember pénzzel is támogatja azt a H2O (Hátrányos Helyzetűek Oktatása) elnevezésű projektet, amelyben a résztvevők arra szövetkeztek, hogy néhány év, de maximum egy röpke évtized alatt minden olyan általános iskolában, ahol a gyerekek összetétele a hejőkeresztúrihoz hasonló, kiképzik a tantestületet a módszer alkalmazására.

Sikerre ítélve

Egyetlen esélyünk, hogy egymással szót érteni tudó generációk nőjenek fel, ha megtanítjuk őket együttműködni, együtt gondolkodni. Minden iskolának abban van óriási felelőssége, hogyan fejleszti a gyerekek képességeit, önértékelését, önbizalmát, illetve hogyan moderálja a gyerekek egymáshoz és a felnőttekhez való viszonyát. A gyereknek hinnie kell abban, hogy az elé állított feladatokat meg tudja oldani. Meg kell tapasztalnia, hogy kérhet és kaphat értelmes segítséget a társától. Meg kell élnie, hogy nincs magára hagyva, hogy ő is jó valamiben, és ő is bele tud adni a nagy közösbe. Ez pozitívan hat az önbecsülésére, amely nagy támasza a tanulmányi előrehaladásnak, és az életben való boldogulásnak. Minden sikernek – jelentkezzen az iskolai élet bármely területén – a jellegzetessége, hogy a gyerek hite megerősödik önmagában. Az a tanuló, aki sikert él át, úgy érzi, hogy még egyéb nagy tettek végrehajtására is képes lesz. Ez az igazi motiváció.

***

Keretes
Az elmúlt 3 évben több mint százmilliárd forintot költöttünk állami és EU-s forrásokból a roma tanulók iskolai együttnevelésére, a szegregáció felszámolására, mégis minden ötödik-hatodik roma diák ma is elkülönítve, rossz körülmények között, sok esetben kisegítő tananyag szerint tanul. Utoljára 2004-ben készült ezzel kapcsolatos átfogó kutatás: eszerint a cigány fiatalok 20-24 éves korcsoportjában az általános iskolát 82,5% fejezte be, de már csak 5% végezte el a középiskolát, és ennél is kisebb: 1,2% az egyetemre vagy a főiskolára járó cigány hallgatók aránya. A szakértői becslések nem derűlátóak a tekintetben, hogy azóta szembetűnően javult volna a statisztika.