– Jó estét kívánok, Középszer utca 20., én nem tudom, mi történt, de már kimenni sem tudunk, olyan hirtelen jött az egész...
– Tudunk róla, úton vannak az autók.
– De hogy fogunk kijutni, az ajtó sem, nem tudunk kimenni!
– Próbáljon keresztülmenni hölgyem, a lakásból az ablakhoz!
– Már nem kapunk levegőt...!
– Az ablakhoz, vagy az ajtóhoz kell menni, kinyitni.
– De nem tudunk, mindkét oldalon égünk, ennyi eszem nekem is van!
– De ez az ön háza, ön bent van? (Siessen már! – szól közbe az asszony lánya.)
– Szerintem alulról jön. Alulról jön, de... az ablak... – folytatta az anya.
– Az önök alatt lévő lakásból ég, és akkor önök laknak felette, igaz?
– Hetediken vagyunk, nem tudom, hogy honnan ég, de nem mi égünk, de azt tudom, hogy már az ablak robban be, az ajtón nem tudunk kimenni, felfelé sem.
– Jó, máris szólok, rászólok akkor a kollégákra.
– Hárman vagyunk... már alig kapunk levegőt.
– Jó, jó, szólok.
– Jöjjenek már!

A beszélgetést 2009. augusztus 15-én este 21 óra 38 perckor rögzítette a miskolci tűzoltóság ügyeletese: ekkor telefonált be először Szabóné Csontos Evelin, miután az alattuk lévő lakásban keletkezett tűz miatt fojtogató füst lepte el az otthonukat. Két gyermekével, a 16 éves Grétával és a 13 éves Viktorral tartózkodott itt, férje nem volt otthon. Hat perccel később, 21 óra 42 perckor az édesanya kétségbeesve újra tárcsázta a tűzoltókat.

– Kérem, a Középszer 20., 7/1-ben vagyunk...
– 7/1? Jó, rájuk szólok a kollégákra.
– Már nem bírjuk tovább!
– Jó, rendben!

A családot az első telefonhívásuk után ötven perccel találták meg: mint később kiderült, két tűzoltóegység is otthagyta őket, s csak a harmadikként kiérkező kazincbarcikai tűzoltók hozták ki őket a lakásból, 22 óra 28 perckor. Ekkor már mindhárman eszméletlenek voltak: az anyát és a fiát nem sikerült újraéleszteni, ők a helyszínen életüket vesztették. A tizenhat éves lányt újraélesztették, ám olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy két nappal később a miskolci kórházban elhunyt. A Középszer út 20. szám alatti épületben még tizenketten szenvedtek könnyebb vagy súlyosabb füstmérgezést.

A csaknem egy évvel ezelőtt történt tragédia körül ma is sok a megválaszolatlan kérdés. Miért nem találták meg az anyát és két gyermekét, noha pontosan elmondták, melyik lakásban vannak? Miért csak másodfokú készültséget rendeltek el a tűzoltók, miközben már az első riasztás idején kiderült: egy tízemeletes lakóházból csapnak ki a lángok? Miért nem szólt be a tűzoltóság ügyeletére az az ötvenes éveinek végén járó, takarítónőként dolgozó asszony, akinek a lakásában a tűz keletkezett?

A tragédia körülményeit először a miskolci tűzoltók vizsgálták. Megállapították, hogy a tűz a hatodik emelet 1-es számú lakásának konyhájából indult, augusztus 15-én este 21 óra 20 perc körül. Információink szerint az itt lakó hölgy, N. Béláné kihallgatásakor azt mondta, hogy este kilenc óra után néhány perccel kikísérte az őt meglátogató lányát, majd lefeküdt. Körülbelül tíz perc múlva arra riadt fel, hogy a konyhában pattog a tűz, és nem sokkal később már az egész helyiség lángokban állt. Azt, hogy mi okozhatta a tüzet, nem tudta megmondani. Az asszony, anélkül hogy hívta volna a tűzoltókat, elhagyta a lakást, s az utcáról nézte, amint tovaterjednek a lángok. A tűz gyors terjedését segítette, hogy nyitva hagyta az összes ablakot és ajtót, így pár perc múlva a lángok átterjedtek a felette lévő lakásra.

Itt tartózkodott Szabóné Csontos Evelin és két gyermeke.

Mindkét oldalon gyorsan égett a homlokzati hőszigetelés, a műanyag nyílászárókkal együtt. A házat a tűzeset előtt nem sokkal a panelprogram keretében felújították: új hőszigetelést és festést kapott. A szakértői vélemények egymásnak ellentmondanak arról, szakszerű volt-e a felújítás, tudniillik a hőszigetelés nem rendelkezett az egyébként kötelezően előírt tűzvédelmi igazolással.

Egyes vélemények szerint emiatt gyorsabban terjedt a tűz, és a mérgező anyagok is nagyobb arányban szabadultak fel az égés során. Más szakértők viszont úgy fogalmaznak: szakszerűen kivitelezett homlokzati hőszigetelő rendszer esetén is bekövetkezett volna a tragédia. A füst és a tűz erejére jellemző, hogy a felső négy szinten található tizenkét lakás közül mindössze egyből voltak képesek segítség nélkül a szabadba – a ház tetejére – távozni.

A miskolci tűzoltóság jelentése szerint a tűz által legjobban sújtott hetedik emeleti lakásban „nagy valószínűséggel az egységek kiérkezésekor, vagy az után pár perccel már az élettel össze nem egyeztethető körülmények álltak fenn. Először rendkívül gyorsan füst és hő terjedt a lakásba több helyen – szellőzőcsatornákban, épületgépészeti vezetékek födémáttöréseinél, gépészeti aknában, nyitott ablakokon –, miközben a lépcsőház is megtelt füsttel, majd a loggia irányából a lángok is átterjedtek.

A benn tartózkodók csapdába estek.” A beszámoló a résztvevők felelősségét csak érintőlegesen említi, arra hivatkozva, hogy ez ügyben a nyomozó hatóság vizsgálata folyik. Az első fokú tűzvizsgálat eredményét – amely nem nevez meg felelősöket a mentés esetleges hiányosságai miatt –, az áldozatok hozzátartozói, és a lakók sem fogadták el, így másodfokon a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elemezte a tűz okait, és több mulasztást is feltárt. A miskolci önkormányzat emiatt megrovásban részesítette a városi tűzoltóság parancsnokát, Alföldi Attilát. Ő érdeklődésünkre csak annyit mondott: nem fellebbezett a megrovás ellen, a tragikus tűzeset részleteiről azonban nem kívánt nyilatkozni.

Nem kaptunk válaszokat a másodfokon eljáró Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon sem – itt Szabó János igazgató azt közölte: rendőrségi nyomozás folyik, csak annak lezárása után adhatnak tájékoztatást. Ugyanezt a választ kaptuk a Katasztrófavédelem Országos Főigazgatóságán is. Az ügy felderítését a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság végzi, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság – mivel a miskolci tűzoltókkal gyakran együtt dolgoznak – elfogultságot jelentett be. Lóczi Zsolt, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szűkszavúan nyilatkozott a részletekről, a nyomozás érdekeire hivatkozva.

– Három ember meghalt, nagyon alaposan, minden részletre kiterjedően feltárjuk ennek okait – fogalmazott, majd hozzátette: a miskolci tűz az eddigi legbonyolultabb eseteik egyike. – Rendszerint elég, ha két-három szakértői véleményt beszerzünk egy ügyhöz, de az már most látszik, hogy itt legalább négy-öt vegyész, műszaki, mérnöki, tűzvédelmi, statikai és orvosi szakértő, és a mögöttük álló tudományos intézetek munkatársainak összehangolt elemzésére lesz szükség. A bűnügyi igazgató szerint legalább egy év kell még, hogy lezárják a nyomozást. Eddig egy magánszemély ellen indult büntetőeljárás, gondatlanságból elkövetett, több ember halálát okozó közveszélyokozás vétségének megalapozott gyanúja miatt. A bűnügyi igazgató nem nevezte ugyan meg, de más forrásokból úgy tudni: ez a személy N. Béláné, a hatodik emeleten lévő 1-es számú lakás tulajdonosa, akinek otthonában felcsaptak a lángok. Kerestük őt otthonában, de a Középszer utcai lakásból állítólag rokonaihoz költözött, címét a szomszédainak sem hagyta meg.

A ház lakói ma sem szívesen beszélnek a tűzről.

– Próbáljuk elfelejteni, ami történt – jegyzi meg az egyik anyuka, akit a bejáratnál szólítottunk meg. Szavai szerint a gyerekeket viselték meg legjobban a történtek, az ő lánya még most is gyakran felriad éjszaka álmából, attól rettegve, hogy újból menekülni kell. Volt olyan lakó is, aki az eset után eladta a lakását.

A családját elvesztett édesapa ügyvédet fogadott, mert úgy vélte: a mentés idején olyan szabálytalanságok történtek, amelyek nélkül felesége és két gyermeke élete jó eséllyel megmenthető lett volna. Török Zsolt azt mondta: miután sértetti jogi képviselőként több dokumentumhoz is hozzájutott, úgy látja, nagyon sok a kérdőjel az ügyben. Például az: miért nem tisztázta a segélyhívásokat fogadó ügyeletes sokadik alkalommal sem, melyik tömbben gyulladt ki a lakás?

Ezt a segélyhívások idejét és pontos szövegét tartalmazó jelentés is alátámasztja. Az első riasztásnál – 21 óra 32 perckor – a szomszéd utcából betelefonáló hölgy pontosan megnevezte, hogy a Középszer út 20. szám alatt lángol egy lakás. A következő betelefonáló a 18-as számú házat nevezte meg, ami ugyanabban a háztömbben van. Csaknem negyedórával az első bejelentés után – miközben az első tűzoltók a jelentés szerint már öt perccel a riasztást követően a helyszínre érkeztek – egy nyugdíjas tűzoltó telefonált be a Középszer utcából. Az alábbi beszélgetés zajlott le közte és az ügyeletes között:

– A fiúk megálltak az iskola előtt, és közben jönni kéne még nekik vagy ötven métert, mert a lángok itt csapnak ki az ablakon! – állítja.
– A fiúk a helyszínen vannak, úgy hogy látják, hová kell menni – válaszolt az ügyeletes.
– De nem, nem látják a fáktól!
– Fáktól?
– Ott állnak az iskolánál. Mondja meg nekik, hogy a 32–34. felé jöjjenek! – sürgetett a nyugdíjas tűzoltó

Az ügyvéd szerint helytelenül jártak el a tűzoltók akkor is, amikor elsőként kettesfokozatú kiemelt riasztást rendeltek el a négyes fokozatú helyett, noha tudták, hogy a tűz több emeletet is érint. A miskolciak után a kettes fokozat alapján el kellett volna indulniuk a diósgyőri egységeknek, ők azonban csak a hármas fokozat elrendelésénél tették ezt meg, s ekkor, egy időben indultak el a kazincbarcikai rajokkal. A négyes fokozat elrendelése csak az első egységek indulása után több mint egy órával történt meg, így csak ekkor kaphattak riasztást a szerencsi és a tiszaújvárosi rajok. Ha a riasztás szabályosan történik, akkor korábban és nagyobb erővel kezdhettek volna a mentéshez – véli az ügyvéd.

A miskolci tűzoltók – mint az a Török Zsoltnál lévő dokumentumokból kiderül – bekopogtak annak a lakásnak az ajtaján, ahol az édesanya és a két gyerek tartózkodott, de miután nem kaptak választ, továbbmentek. A diósgyőriek behatoltak a lakásba, az egyik szobában eloltották a tüzet, de eddig tisztázatlan okokból a másik szobába – ahová a családtagok bemenekültek – nem mentek be. Végül a kazincbarcikaiak bukkantak az eszméletét vesztett anyára, lányára és fiára, akik ekkorra már olyan mértékű füstmérgezést szenvedtek, hogy nem lehetett segíteni rajtuk.

– Érthetetlen – mondta Török Zsolt –, miért nem kutattak alaposabban a családtagok után, hiszen az anya 21 óra 38 perckor, majd hat perccel később, a második hívásnál is világosan elmondta az ügyeletesnek, hogy melyik lakásban rekedtek bent. Ehhez képest csak ötven perccel később hozták ki őket onnan.

A tűzoltóság ügyeletese az anya telefonja után három alkalommal jelezte az oltásban részt vevőknek, melyik lakásban van a család – ezt a tűzoltásvezető, aki egyszemélyes irányítója és felelőse a beavatkozásnak, nyugtázta is, ám az oltás során mégis megfeledkeztek róluk – tette hozzá az ügyvéd, aki közölte: az apa, aki elveszítette a családját, elsősorban erkölcsi elégtételt szeretne, azt, hogy teljes körűen felderítsék a történteket, megnevezzék és felelősségre vonják azokat, akik jogi értelemben tehetnek a tragédiáról. Arról, hogy igényt tartanak-e anyagi kártérítésre, csak a vizsgálat lezárása után döntenek. Az apa eddig hiába várta azt az emberi gesztust, hogy valaki odaálljon elé, és azt mondja neki: vissza már nem fordíthatjuk a történteket, de nagyon sajnáljuk, bocsásson meg nekünk!

A férfi a tragédiáról ma sem tud beszélni, lapunknak sem nyilatkozott. Ügyvédjétől úgy tudjuk, rendszeresen jár orvosi kezelésre, pszichiáter segíti, hogy lelkileg feldolgozza a történteket. Több hónapos szünet után nemrég újra munkába állt: korábbi cégénél, sofőrként dolgozik. Orvosai szerint a kezelés nem akadályozza a munkavégzésben, ami talán ahhoz is hozzásegíti, hogy elviselje a veszteség okozta fájdalmat. Egyébként Miskolcon élő szüleihez költözött, a város másik részébe: lakását az önkormányzat vásárolta meg, felújítás után szolgálati lakásként hasznosítják majd.

Az apa a Középszer utcában kétszer járt a tragédia óta. Virágot vitt a ház bejáratához, ahol az elhunyt családtagok emlékét tavaly augusztus óta gyertyák, koszorúk őrzik. A férfi a hetedik emeletre nem megy fel többé.