“– Schütz, ugye az édesanyád?
– Nem.
– Dehogynem.
– Apád felesége.
– Nem az apám felesége.
– Tudja mindenki, anyád ő.
– Te anyád…”
Húsz éve ismétlődő, eszement dialógus.
– Azt mondják mindig, te vagy az anyám – közlöm vele minap egy szponzorált pre-miervacsorán, ahová elkísérem őt meg apámat. Sosem mondtam addig neki. Több év-tizedes munkakapcsolatuk ellenére mi csak hébe-korba találkozunk.
Süci aznap este is csupa vihánc, vagy komoly dolgokra rácsodálkozó naiva, ábrándos bakfis – civil társaságban még nem láttam másnak.
– Jól van, te árva, akkor adok enni – feleli félrebiccent fejjel, aztán felpattan tányérja-inkkal, ráront a svédasztal potyakajáira. Időben érek még nyomába, kapom ki kezéből a tálakat, mielőtt a földre borulna minden.
– Igen, jobb ha te segítesz – nyihogja. – Kisfiam.
Két tenyerével óvja kimért porcióját, sárga bakancsában tipeg vissza a helyére.
*
Ki ez a gyermek?
Pesti bérház gangra nyíló lakásában fogad néhány nappal később.
Ketten lakják, a fiával.
– Szóda van, ananászkonzerv, ropi.
Asztalhoz ülünk a homályos étkezőben. Beállítja az MTV-t, leveszi a hangot. Mondja, neki a tévé a kandalló, a villódzó képek lánglobogást idéznek.
– Az meg a karácsonyt – bökök a sarokban felállított díszes műfenyőre. – Április van, Süci, rügyfakadás!
– Tényleg – mosolyog. – Mire vagy még kíváncsi?
– Rád, mutter. Miből lesz a komika?
Mesélgetni kezd. Eszegetjük a hőkezelt ananászt. Nevetünk néha.

*
Az anyai nagyapa hajdúsági hajdúk leszármazottja. Erdész. Egy időben vöröskatona. Erzsébet leánya szabni-varrni tanul Pesten. Ott esik szerelembe – egy mozi előcsarno-kában néznek össze – bizonyos Schütz Mihály textilmérnökkel.
Az apai nagyapa egykor Zalaegerszeg legtehetősebb textilkereskedője, később vörös-katonák túsza, majd szabad megint – mígnem származása okán egész családjával de-portálják, ahonnan már csak fia tér vissza.
Schütz Mihály 1945 után, az országépítés hevében a textiliparról építőiparra vált. A Népköztársaság nagyhírű, betűjeles intézményeiben – ÉTI, EAKI, SZIKKITI – lesz tudományos főmunkatárs.
Mihálynak és Erzsébetnek van egy fia, Misó – és két leánya: az idősebb Emma és az 1944-ben született Ila.
A Kiscelli úti elemiben mindketten lelkes úttörők: gyűjtenek vasat, rezet, papírt. Ila ráadásul ünnepségek versmondója, szervezője. 1955-ben – az amúgy biológusnak ké-szülő leány – megnyeri a fővárosi diákszavalóversenyt, és még az évben rajtanácsel-nöknek választják.
1956 októberében lefokozzák, szemétfelelőssé teszik. Beültetik az utolsó padba. A ti-zenkét éves gyermek értetlenül töpreng a bűnein. Csak egy csapatra vágyott – semmi másra.
A Martos Flóra leánygimnáziumban a KISZ-tagság az iskola zárdaszellemét oldja: alapszervezetük kapcsolatba lép a Kőrösi Csoma fiúgimnázium ifjú kommunistáival. Sok minden következik ebből. Publikusan: Heltai Jenő Szépek szépe című darabjának közös előadása az óbudai gázgyárban. Ott fedezi fel a címszereplő Schützöt Keleti István, az Óbudai Irodalmi Színpad vezetője. Ő lesz Ila atyamestere. Amikor az emi-nens diák feladja más irányú terveit, a színművészeti felvételijére is segíti. – Leske-lődtünk – mondja Ilának Ádám Ottó két diákja, Nagy Anna és Gyöngyösi Katalin az első forduló után. – Nyugi, nagy tehetség vagy, és Ottónak jó a szeme. – Schütz a má-sodik rostán esik ki. Még két éven át próbálkozik hiába.
Közben az Egyetemi Színpadon Ruszt Józseffel, Mezei Évával dolgozik. Elvégzi a Mafilm színészképzőjét is. Eközben a Margit Kórház adminisztrátora, majd a II. ker. tanács polgári védelmi ügyekben illetékes előadója, végül a Népművészek Háziipari Termelő Szövetkezetének matyóbaba-meósa.
Harmadik kudarcos főiskolai kísérlet után édesapja levélben listázza a főiskola dönt-nökeivel leánya amatormozgalomban elért sikereit. Válasz is érkezik hamar: – Olyan felelősségtudattal, mint ami önt, az édesapát vezérli, úgy döntöttünk: menjen inkább a kedves leánya más pályára, semhogy a színészi pálya szélén egye a féltehetségek ke-serű kenyerét.

*
A levélváltásról Schütz Ila csak elsőéves főiskolásként értesül, miután 1962-ben Szinetár Miklós felülbírálja oktatótársai véleményét, és osztályába engedi a lányt. – Olyan korban élünk – inti tanítványait mindjárt a startnál –, amely nem kedvez az ext-rém, bohém zseniknek. Használható, engedelmes iparosok kellenek.
Benedek Miklós, Körtvélyessy Zsolt, Vallai Péter, Gór Nagy Mária, Jobba Gabi, Monori Lili, Pálos Zsuzsa, Schütz Ila és a többiek mind – dermedten hallgatják.
Ám kiderül: az intelem csak a fair play jegyében hangzik el.
Az élet olyan, amilyen. Nem árt tisztában lenni a dolgokkal.
A mester mindenesetre négy éven át azon igyekszik, hogy növendékeit egyéniséggé nevelje.
És néha kegyetlenül őszinte.
“Maga egyedi tehetség – mondja egyszer Schütznek –, de nehezen oldódó, lassan érő ember. Harmincöt éves koráig ne is számítson arra, hogy elkényezteti a szakma.”
Schütz Ila gyakorlatos növendékként a József Attila Színházban és a Madáchban kap feladatokat. Diploma után a Mikroszkóp szerződteti. Komlós János színházában az igazi színész csak “töltelék” a bugyuta jelenetekben. Ki-ki habitusa szerint tűri ezt. Gera Zoltán eleganciával. Harkányi Endre olykor belelilul, Agárdi Ilona belesápad, Margittai Ági kínjában könnyezik. Schütz pedig meglehetősen érdes: “Ez hülyeség!” – üvölti le Major Tamást, aki egy blőd csasztuskába próbál ősfilozófiát vízionálni. “Miért volna hülyeség?” – kérdi Major. “Mert gusztustalan és idétlen. Méltatlan.”
Schütz úgy véli: színházi félistenek kedvéért karrierjét kockáztatva se engedjen mél-tóságából a színész. Azt a képessége bánná.
Ádám Ottó a Mikroszkópban látja meg Schütz tehetségét. Előbb szerepre hívja a Ma-dáchba, aztán szerződteti. Kollégái színészlegendák: Tolnay Klári, Balázs Samu, Pé-csi Sándor, Domján Edit, Márkus László, Gábor Miklós.
Iskola megint. Jelessel végzi.
A kritikák előbb Schütz Ila komikai tehetségét hangsúlyozzák.
Végre egy komoly bohóc.
1974-ben Jászai Mari-díjat kap.
Aztán jönnek a drámai feladatok, Csehov-szerepek. Az ítészek arra is rábólintanak.
Főszerepek tucatjai tévéjátékokban és filmekben.
Karaktere egyedi, de ahogy árnyalatokkal igazít rajta – úgy lesz más és más a szerepe-iben.
Csak civilben sücis.
A madáchos évek elején mondja neki Ádám Ottó: “Az érdes modor nem kifizetődő a pályán. Hagyja, hogy megszeressék.” Akkor rákap a bakfis szendeségre.
“Ne nézzen ilyen bután – horgad fel arra többször is a direktor –, tudom, hogy közben kattog az agya. Unom ezt a sücizmust.”
Csakhogy Schütz szereti, ha szeretik. És rájön, ha kell, bazsalyogva is lehet nemet mondani.
Harmincöt éves, amikor megkapja Doris szerepét Bernard Slade Jövőre veled, ugyan-itt című darabjában. A könnyed, kétszereplős komédiából legendát csinálnak a ját-szók.
Egy pap fia és egy hajdani mozgalmár leánya.
Azt mondják: amerikaiabbak az amerikaiaknál.
Ötszázas széria.
Schützöt összeboronálja apámmal a publikum, és ő a tisztes sikerek után először ta-pasztalja meg, milyen, ha egy ország szereti az embert. Finom.
Csak hát ott a resztli. A színházon túli élet.

*
A komoly bohóc háromszorosan lehetne özvegyasszony.
Két váláson múlott csak.
Első férje Halász Mihály operatőr. Kilenszázhatvanhat – főiskolás szerelem. Halász kamerás poéta. Ila az eszéért, lelkéért imádja. Ura már az esküvőről elkésik, később napokra eltűnik. Néha telefonál, a háttérben zene, zsivaj. Aztán előbukkan, hóna alatt ajándékkal, széles vigyorral: Iluka, itthon vagyok megint.
Három évig élnek együtt.
Dégi Istvánnal 1971-ben esik szerelembe. Boldogtalan házaspárt játszanak a Sirály-ban. A bemutató után kelnek egybe.
Dégi: irdatlan indulatok, lírai elcsendesülések.
Az első pár év csupa szerelem, amikor együtt vannak. Ritkán esik meg. Mindketten rengeteget dolgoznak. Aztán Dégi kevesebbet. “Király vagyok, birodalom nélkül” – Schütz férjében izzik a düh. Pedig nem színészi képességei miatt könyvelik el nehéz embernek. A férj el-elmaradozik otthonról, a szakmai kudarcok miatt nyűgnek érzi a családi életet is.
Van még egy franciaországi utazás, ahol ellátogatnak Sarah Bernhard házába Belle Ile szigetén. Ila azt mondja férjének: ha ott élhetne, nehézség nélkül játszana napi három görög sorstragédiát. “Bárcsak” – öleli át a férje.
Gyermekük, Dégi Zsolt 1976. július 6-án születik.
Szülei fél évvel később elválnak.
Akkor a válóperes ügyvéddel kezd bimbódzni valami. A Régimódi történetben meg-formált Jablonczay Gizellát a jogásznak ajánlja. De a '77-es karácsonyi bemutatón az már nincs ott a nézőtéren.
A színésznőnek civilben olyan férfi kellene, aki “Schütz Iláné” tudna lenni. A színhá-zi szolgálat után ő vágyna törődésre.
De csak ideiglenes csodák vannak.
Sas György 1989-ben könyvet ír a Jövőre veled szereplőiről. Idilli képpel zárul: Török Tamás, egy orvosprofesszor kalandormúltú fia szerelemből lesz menedzsere, titkára és törődő férje Ilának, gyermekének pedig apja. Zsolt akkor tizenhárom éves, versel, színházcsinálónak készül – lehet még zseni, marad örök álmodozó.
Tizenkét éve ennek.
Schütz Ila öt éve vesztette el férjét. Fiával él, törődik vele sokat.
A Madách Színháztól nem sokkal Ádám Ottó leköszönése után jön el. Még eljátszik egy vígjátékot és Bernarda Alba szerepét. Utóbbi feladatért cserébe hajlamos mindent elfelejteni az új direktornak. A biológiai tapasztalást, miszerint van, akire a hatalom úgy hat, mint egy vírus. Meg a különös gazdasági tanítást: olyan kor ez, amelyben a kocsmaközönségnek kell eltartania a színházat.
Az Arizonához szegődik. Mikó István igényes stúdiódarabokat ígér, de a csapatot – Schützcel együtt – egy évvel később menesztik, és az épületet a Művész Színház tár-sulata kapja meg. – Miért vállaltad? – kérdezi Schütz Ila egy évvel később Törőcsik Marit, a Művész direktriszét. Schütz nem indulatos, csak értetlen. Úgy hiszi, kolléga-nője is tudja: színészek mozgalmárként, politikába gabalyodva nem lehetnek csapattá.
Nem kap hihető választ kérdésére.
Schütz Ila néhány évig szabadúszó, majd vállalkozóként a József Attila Színházhoz társul – ahol gyakorlatosként kezdte hajdan a pályát. Kis biztonság.
Komédiákban játszik. Szórakoztat. Igyekszik méltósággal, hitellel.
Ha sok estéje foglalt, könnyedebben bontja fel hó végén a rezsiszámlákat. Ha keve-sebb, napokig méregeti a borítékokat.
Vendégnek nemigen hívják. Korosztályában mindenütt akad egy-egy húzónév. Kon-kurencia nem kell.
Volt egy háza, most van ez a gangos lakás.
Két éve kiváló művész.

*
– Egyszer fenn, egyszer lenn – bazsalyog. – Nincs baj.
A tévés kandallóban riszálkodó, hetyke mellű tinilányt a műfenyő foncsorozott gömb-díszei sokszorozzák.
– Kaptam pár hete egy üzenetrögzítőt – közli Süci minden átmenet nélkül. – Beállít-hatnád.
A készülék ott van a tévé alatt. Föléhajolok, fel-felsandítok a félpucér énekesre.
– Ahogy öregszem – szólal meg Süci a hátam mögött –, sokszor eltűnődöm: mi is a fő dolog. A színház, vagy anyának lenni. Talán más.
Görnyedten kapcsolgatom ki-be a rögzítőt.
– Nem értek hozzá – motyogom.
– Állítólag az utolsó pillanatban az ember megvilágosul. Rájön, mi értelme volt az egésznek.
Odamondja a tarkómba.
– De akkor már kivel tudnám megosztani?
Felegyenesedem, ránézek.
– Résen leszek, mutter. Megsúgod majd.
– Te is jó morbid vagy – vigyorog. – Tulajdonképpen miért jöttél? Kíváncsiak, hogy van anyád?
Rábólintok.
– Nagyon jól. Mondd meg nekik, hogy anyád nagyon jól van.