| |||||||||||||
| A vád titokzatos tárgya
Szcientológus cégkapcsolatok
Magyarországról eddig közel háromszáz, zömében kis- vagy közepes méretű cég csatlakozott a szcientológusok vállalkozásait tömörítő nemzetközi szövetséghez. A legtöbben azonban arra hivatkoznak, csak a vallásalapító, L. Ron Hubbard által kidolgozott vállalatszervezési technológiákat vették át, és a világ több országában diszkriminált - Németországban például kifejezetten üldözött - egyházzal nem vállalnak szellemi közösséget.
Még egykori harcostársát, a Köztársaság Pártot alapító Palotás Jánost is „hírbe hozta” Veér András pszichiáter, aki a Magyarország a szcientológusok (pók)hálójában címmel Erőss Lászlóval közösen publikált könyvében a minap azzal vádolta a politikus-nagyvállalkozót, hogy néhány évvel ezelőtt ajánlást írt a szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard Hogyan tanuld meg? című könyvének magyar nyelvű kiadásához. Bár Palotás a HVG kérdésére válaszolva halványan emlékezett, hogy néhány évvel ezelőtt üzletemberként közbenjárt egy óvodásoknak szóló könyv „reális áron való megjelentetése érdekében”, de a művet szerinte pedagógusok írták. A szcientológusokkal pedig soha nem szimpatizált, tette hozzá Palotás.
Veér András, az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet főigazgatója, mint a HVG-nek elmondta, jól ismeri Palotást, és nem feltételezi róla, hogy csatlakozott volna a szcientológusokhoz. „Példáját azért éreztem tipikusnak, mert jól illusztrálja, hogyan használják fel saját érdekeiknek megfelelően e vallásnak álcázott gazdasági vállalkozás képviselői a jó szándékú embereket” - fogalmazott a pszichiáter, aki Palotásra vonatkozó értesüléseit a szcientológusok Szövetség a jobb életért és oktatásért elnevezésű szervezetének „információs levélújsága” egy 1997-es cikkéből szerezte. Képtelenségnek minősítette ugyanakkor Szamosi László, a Giro Elszámolásforgalmi Rt. vezérigazgatója is a szerzőpárosnak azt az állítását, amely szerint a banki átutalásokkal foglalkozó cégnek számos szcientológus vezetője volt, illetve van, s így az egyház rálát több millió banki ügyletre. Szamosi a HVG-nek elmondta, biztonsági rendszerük teljesen zárt. „Veér András nem bizonyít semmit, könyve nem több terjedelmes vádiratnál” – mondta a HVG-nek Tasnádi Gábor, a Magyarországi Szcientológia Egyház (MSZE) különleges ügyek osztályának munkatársa. Az MSZE jogilag nem tartozik ugyan a Los Angeles-i központ irányítása alá, ám teljes mértékben azonosul Hubbard tanaival. A vallásalapító, aki tudományos-fantasztikus regényeinek szerzői jogdíjából finanszírozta kutatásait, egy szcientológus-összejövetelen elhangzott, Veér által idézett előadás szerint a második világháborúban szerzett háborús sérülésekor tapasztalt látomását követően dolgozta ki elméletét. Látta az „időnyomot”, a bolygók létrejöttét megelőző állapotot, azokat az örök életű szellemeket, thetánokat, amelyek minden emberben jelen vannak. A szcientológia eszközei és módszerei – egyebek mellett egy e-meternek elnevezett, leginkább feszültségmérőre hasonlító szerkezet – a szcientológusok állítása szerint ahhoz nyújtanak segítséget, hogy az emberi elme megszabaduljon a múltbéli káros hatásoktól, és eljusson a szellemi szabadság magasabb fokára: a clear állapotba, illetve az operatív thetán szintjére. Utóbbit viszont csak egy Karib-tengeren cirkáló hajón lehet elsajátítani, melynek legénysége – a Sea Org tagjai – 1 milliárd évre szóló szerződésben kötelezik el magukat a szcientológia mellett. A szcientológia tanait „pszichiátriai esetként” bemutató Veér András – aki szerint labilis vagy befolyásolható személyeken meggazdagodni akaró emberek csatlakoznak a szervezethez – nemcsak a vallás tanait követő egyházzal, hanem az általa 1969-ben alapított és Magyarországon 1994 óta önálló szervezetként jelen lévő Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű alapítvánnyal is harcban áll. E szervezet – amelynek tavaly sikerült elérnie, hogy a Fővárosi Bíróság visszamenőleges hatállyal, 1998-tól közhasznú szervezetnek ismerje el – fő célja ugyanis az, hogy Hubbard útmutatása alapján segítsen „megtisztítani és tisztán tartani a mentális egészség területét”. Ennek jegyében küzd a pszichiátriában is alkalmazott módszerek, így a „tudatra ható” gyógyszerek használata ellen. Veér viszont a szcientológusok „rohamcsapatának” tartja a bizottságot, amely szerinte azért támadja őt és a szakmáját, hogy eladhatóvá tegye azokat a tanfolyamokat és úgynevezett auditálásokat, amelyeket pénzért megvehető szolgáltatásként értékesít az MSZE. A magyar szcientológusok által kínált életjobbító tanfolyamok tarifája jelenleg 5 ezer forinttól indul, a közepes árfekvésű auditorképzés 28 ezer forintba kerül, az „Új tanulói kalap” tanfolyamért viszont jegyzetekkel és kazettákkal együtt már közel 100 ezer forintot kell fizetni. A szolgáltatásról számlát adnak, amelyen az „adomány” megnevezés szerepel, ami adómentes bevétel az MSZE-nek. Külön egyházi adót viszont a közel 30 magyarországi misszió egyikénél sem szednek, állami támogatást nem kérnek. A személyi jövedelemadó 1 százalékát tavaly 772-en irányították hozzájuk, ami 2 millió forintos bevételt jelentett. Bár az egyház nem tartja magát titkos társaságnak, szem előtt lévő templomaik, imaházaik nincsenek. Magyarországi központjuk is inkább vállalati irodához, oktatóközponthoz hasonlít. Az egyik Erzsébet körúti bérházban két emeletet bérlő budapesti misszió bejáratánál recepció fogadja az érkezőt, a folyosóról nyíló tantermekben az egyházalapító műveit tanulmányozzák a hívek. Külön irodájuk van a terjesztésért felelős munkatársaknak, illetve a minőségellenőröknek. A komplexumhoz 15 fős házimozi is tartozik. Az egyetlen „szent hely” a Hubbard-szoba, amelyet úgy rendeztek be, mintha az alapító – akit filozófusként, szervezetszociológusként, sci-fi íróként, zeneszerzőként és fotóművészként egyaránt tisztelnek a hívei – éppen csak házon kívül lenne. Ám még ha az egyház maga kívülről jószerével láthatatlan is, számos olyan jogilag különálló szervezet van – az említett állampolgári jogok bizottságán kívül is –, amely elkötelezte magát Hubbard útmutatásainak követése és terjesztése mellett; például az oktatás területén (lásd keretes írásunkat). A kapcsolódó gazdasági vállalkozásokat pedig külön szervezet, az amerikai központú, Magyarországon egyesületi formában működő Világ Szcientológus Vállalkozásainak Szövetsége (WISE) tömöríti. A WISE-nak számos olyan magyarországi cég is a tagja, amely úgy került be a Los Angeles-i központ nyilvántartásába, hogy egy-egy vezetője, alkalmazottja korábban részt vett a szervezet valamelyik tanfolyamán. Ezért szerepel a WISE-névsorban például Dominus Péter, a kozmetikumok gyártásával foglalkozó Coviko Kft. ügyvezetője, aki nem tartja magát szcientológusnak. Mint mondta, októberig azért regisztráltatta magát a szövetségben, mert sok jó tanácsot kapott onnan cége irányításához és átszervezéséhez. Az utóbbi időben azonban már nem látta különösebb hasznát a kurzusok, konferenciák látogatásának. Hasonlóan nyilatkozott a 80 főt foglalkoztató, bútorgyártó és kárpitozó Anker-Trade Kft.-nél Szabadvári Miklós igazgatóhelyettes is. A WISE-listán ugyancsak szereplő Ádám Szilárd viszont, aki egy 200 főt foglalkoztató kereskedelmi vállalkozás személyzeti vezetője – cége nevét azonban nem árulta el –, elismerte a szcientológiához való vonzódását; ám hozzátette, munkatársai közül senkit nem kényszerített a tanfolyamok elvégzésére, és azt a kollégáját, aki egy nap után visszatért a kurzusról, később ő részesítette a szükséges kommunikációs képzésben. A szolnoki Motorsprint Kft. vezetői viszont – akik abban látják a WISE-tanfolyamok sikerét, hogy míg korábban átlagban 10 Skodát adtak el havonta, ma már húszat – a WISE legutóbbi hírlevelében előadták, „meglepetéssel” vették tudomásul, hogy miután munkatársaikkal elvégeztették az oxfordi képességtesztet, a „cég elnyomó személye” önként távozott (a fogalmat az egyház is használja). De nem csak cégek szervezik át működésüket Hubbard módszerei alapján. Gyömrőn például a kisgazda támogatással polgármesterré választott Rádóczi Gusztáv is ehhez folyamodott a hivatal működésének megreformálása során. A HVG-nek azonban kifejtette, nemcsak kisgazdapárti vonzódását, hanem reformátusságát is össze tudja egyeztetni WISE-tagságával. „A szcientológia ugyanis technológiát ad ahhoz, hogy az ember nagyobb szellemi tudatosságot érjen el, így minden vallás követője számára lehetővé teszi céljai elérését” – mondta a polgármester. A WISE egyéni tagjai jelenleg 32 ezer forintot, az úgynevezett általános tagságot választók 75 ezer forintos tagdíjat fizetnek évente. Ezért például telefonos tanácsadást kapnak, ami Hubbard éppen a problémájukba vágó irányelvének ismertetését jelenti. A tanfolyamokért a tagoknak is külön kell fizetniük. Egy június 10-11-ére meghirdetett kommunikációs kurzust például, amelyen az RTL Klub Csíííz című műsorából ismert, Los Angelesben kiképzett Beleznay Endre ad elő, 65 ezer forintért kínál a pécsi Hubbard College – Nemzetközi Üzleti és Tanácsadó Központ nevű szervezet. (Beleznay egyébként rendszeres „sztárvendége” a WISE-rendezvényeknek, előad és fordít szemináriumokon, illetve ő Hubbard magyar hangja a vallásalapító előadásairól készült kazettákon.) A WISE-ban elsajátítható hubbardi program az úgynevezett „admintechnológia”. Ez a vállalati hierarchiát bemutató szervezési tábla bevezetésével indul, melyre azért van szükség, hogy mindig szem előtt legyen, ki kivel milyen alá- és fölérendeltségi viszonyban áll. A fakkrendszer pedig azt a célt szolgálja, hogy munkaügyben írásban kommunikáljanak egymással a kollégák. A program szerves része a statisztikák alapján való menedzselés meghonosítása is, ami Hubbard egyik beszámolója szerint munkatársainak egy ízben olyan jól sikerült, „hogy a grafikonpapír felkúszott a falon, keresztül a plafonon és le a másik oldalon”. A WISE-tagok munkájuk eredményességéről sikerjelentésben számolnak be (ugyanezt az egyházban „nyereségjelentésnek” nevezik), s ilyenből Tóth Imre, a szövetség magyarországi elnöke szerint már itthon is több mint 20 ezer van. Igaz, a HVG olyan WISE-céget is talált, amely ellen tavaly felszámolási eljárás indult. (Pedig az érintett H-Tech Consulting Kft. korábban még a környezetvédelmi tárcától is kapott megrendeléseket - HVG, 1999. február 20.) Bár a WISE-tagságnak nem feltétele a vallási tanok elfogadása, a szövetség egyik magyar nyelvű kiadványa szerint a tagsággal „Ön részévé válik egy vallásos szövetségnek”. A csatlakozók a WISE-kódex elfogadásával pedig arra is fogadalmat tesznek, hogy az egyházat megvédik a külső támadásoktól. Ezen túlmenően kötelezettséget vállalnak arra, hogy vitás ügyeiket mindig Hubbard etikai és igazságszolgáltatási technológiája alapján rendezik és nem fordulnak a „hivatalos törvényhozási rendszerhez”.
A szerző további díjazott cikke(i):
|
2000 további díjazott cikkei
| |||||||||||
| |||||||||||||