Minőségi Újságírásért-Díj

2014. 11. 22.

A DÍJ VÉDNÖKE
TÁMOGATÓK
 
Rajnai Attila
[2005. májusi díjazott]
Tokaji borcsaták I-IV
Élet és Irodalom - 1999. november 30.
Abszurd gazdasági komédia zajlik Tokaj-Hegyalján immár tíz éve, mivel a térség egységes felemelkedésének az állam a legnagyobb gátja. A világ egyedülálló édesfehérbor-termő vidékén a természetességre törekvőknek rendre meg kell küzdeniük egyrészt a pártállam borkészítési morálját folytatókkal, másrészt az Országos Borszakértő Bizottsággal, amely érzékszervi vizsgálatai során elutasítja törvény szerint készült boraikat. Az alkotmányossági szempontból aggályos, centralizált struktúrán az új bortörvénytervezet sem változtat, nem ad lehetőséget a helyi eredetvédelemi rendszer kialakítására. A magánborászatok és az őstermelők közti szakadékot tovább mélyíti a dotált szőlőfelvásárlásaival piacot romboló Tokaj Kereskedőház Rt. (TK Rt.) küszöbön álló privatizációja. A politikai ígéretek birtokában a kistermelők és az rt. dolgozói egy új típusú szövetkezetet szeretnének alakítani, miközben a kereskedőház egy részét az ÁPV Rt. már apportálta a Forrás Rt.-be, ahol a karmesteri pálcát időközben átvette a több cégbirodalmat is jegyző Aragó-csoport.

Tokaj mindig is a hűen tükrözte a hazai belpolitikai állapotokat, „mert a legkisebb belső válságot is megérezte, a szolok állapota mutatta meg a válságot és a békés időket”, vallják már a Zemplén vármegyét bemutató, múlt század elején készült lexikon szerzői is, s nincs ez másképpen a XXI. század elején sem. Ma a szubkontinentális, több mint tízezer hektáros termőhely felét sem borítják ültetvények, amelyek ráadásul szélsőségesen eltérő művelési képet mutatnak. Hasonló rendezetlenség jellemzi a gazdálkodók szemléletét is. Található itt a Hegyalja több évezredes földtani-geológiai örökségét szent földként tisztelő, mitikus megszállottságú borásztól a sznob birtok- és pincetulajdonoson át a terméshozamot növelő, s ezzel a minőségi borszőlő előállítását feladó termesztőig és a „tokaji” nevet kihasználó, pancsoló nyerészkedőig mindenféle ember. Tokaj-Hegyalja legnagyobb problémája az átlagos minőségű szőlő túltermeléséből adódik, amiből csak mesterséges beavatkozással lehet borkülönlegességet előállítani. A szemlélet az elmúlt rendszer termelési moráljából ered, amit a hatalmas szovjet piac ellátása határozott meg. A két világháború között Tokaj-Hegyalja négy és fél ezer hektárnyi termőterületén az átlagtermés nem érte el a százezer hektolitert, a nyolcvanas évekre ez a mennyiség megháromszorozódott, nem beszélve a különleges igényességgel készülő aszúról, amelyből tíz-hússzorosával többet állítottak élő. Az arányokon a rendszerváltás sem változtatott. 1999-ben hatezer hektoliter aszúbor készült a Hegyalján, ami több mint harmincszorosa az 1935-ös és majdnem hatszorosa az 1937-es mennyiségnek. Az ipari méretű borkészítési szemléletet az állam mint tulajdonos konzerválja a Tokaj Kereskedőház Rt. dotált szőlőfelvásárlásaival – megnehezítve ezzel a magántőkével működő pincészetek törekvéseit és hátráltatva a piacon előnyt jelentő, egységes minőségi fellépés lehetőségét. Ráadásul a törvény szerint megkerülhetetlen Országos Borszakértő Bizottság (OBB) érzékszervi vizsgálatai szerint annak a nemes bornak az ízvilága a meghatározó, amit a borászok szerint az elmúlt évtizedekben – minisztériumi külön engedélyekkel – a bortörvénytől eltérően, alkohol és különféle sűrítmények hozzáadásával gyártottak. Pedig a rendszerváltáskor még minden olyan egyszerűnek tűnt. A szakemberek világraszóló álmokat dédelgettek, amikor a kormány hozzákezdett a Tokaji Állami Gazdaság feldarabolásához.

Mazsolabirtokok

Az állami gazdaság és az állami pincegazdaság fúziójából, valamint tizenhat szőlőtermesztő szövetkezet integrálásával a hetvenes években létrehozott tokaji óriáskombinát felosztására a rendszerváltáskor többféle privatizációs terv készült. Végül azoknak a szakembereknek az érvei döntöttek, akik azt vallották, hogy az évszázadok óta jegyzett birtokokat kell újraéleszteni, mert a többszereplős kisgazdaságok a minőségi bortermelés mellett a versenyszemléletet is újrahonosíthatják a térségben. A külföldi tokét a helyiek idegenkedve fogadták - ez az ellenérzés még ma is dacosan tartja magát -, az ilyen borászat nemes borát a kistermelők lekicsinylik, jellegtelennek tartják. A sajtó sem segített a befogadásban, a nemzeti örökség elvesztésének félelmét hangoztatta, holott mára beigazolódott, hogy a vegyes vállalatok borászatai által készített nemes tokaji csak öregbíti az ország hírnevét.

Az első privatizációs hullámban főként hosszú távú befektetésekben gondolkodó francia biztosítótársaságok érkeztek Hegyaljára. Ilyen volt a több mint száz hektáron termelő Disznókő, amely az Axa-Millésimes S. A. biztosítótársaság tulajdona, amelynek Portóban is vannak hasonló birtokai. A Tokaj Hétszőlő a Grand Millesimes de France biztosítótársaságé, a hatvanöt hektáros Pajzos-birtok tulajdonosa, a C.F.G.V.T. pedig francia magánszemélyek konzorciuma. Egy spanyol szőlőbirtokos család, a Bodegas Vega Sicilia S. A. tulajdonában van a szemet gyönyörködtető Oremus-birtok. Brit tőkét jegyez a Royal Tokaj Wine Co., ügyvezetője Raskó György, az Antall-kormány földművelésügyi államtitkára. A német grófi család, a Degenfeldek pedig a világháború előtti hegyaljai területeiket vették vissza a kilencvenes évek közepén. Az állami gazdaság birtokainak a leválasztásával „összesen mintegy tizenöt-húszmilliárd forint tőke invesztálódott a felélesztésbe, de csupán térség termőhelyeinek húsz százalékába” – mondja Bacsó András az állami gazdaság utolsó vezetője, aki ma a Tokaj Oremus Kft. ügyvezető igazgatója. Az elit kisebbség a korszerű borászatok létrehozása mellett felújította az ültetvényeket, és meghonosított egy minőségi termelési morált is, amely az elmúlt ötven évben már csak azért sem tudott kialakulni, mert akik folytathatták volna, a zömében nemesi származású tulajdonosok a háború alatt elhagyták az országot, a zsidó borkereskedők és pincetulajdonosok pedig a holokauszt áldozatai lettek.

Az új birtokrendszer kialakulását azonban megtörte a földtörvény, amely teret adott a spekulációs földszerzésnek, és amely Tokaj tulajdonszerkezetét mára átláthatatlanná tette. A cégbírósági adatok szerint van itt arab és román tulajdonosokkal bejegyzett cég, de szép számmal akadnak az „aranyháromszög-beli” (Kiskorös-Kecel-Soltvadkert) városokban borászati központtal rendelkező vállalkozások is, vagy akár off-shore cégek, mint például az Andrássy Kúria Kft., amelynek vezetője Gerwald László, a kereskedőház egyik „újkori” vezérigazgatója, akit öt év után, 1998-ban váltottak le a TK Rt. éléről.

Új barázdák követei

A térség mindenesetre felértékelődött a befektetők számára. Az utóbbi időben megjelent itt tulajdonosként Zwack Péter és családja, a Béres Rt. vagy éppen az Orbán-kormány párizsi nagykövete, a svájci-magyar állampolgárságú Kékessy Dezső, akinek birtokszerzései politikai viharokat is gerjesztenek. (Az ötvenhatos disszidens orvos cégbirodalmai nemegyszer kerültek terítékre az előző parlamentben - többek között, amikor az általa jegyzett, két tejipari vállalatból és hat szövetkezetből álló Kuntej Rt.-nek nyújtott több mint egymilliárdos FVM-hitelgarancia volt a vita tárgya. De viharos közgyűlések kísérték abban az időben a Fidesz vezette szegedi önkormányzat közgyűléseit is, amikor a városi kórház részbeni privatizációja került terítékre. A városvezetés a Fuziomed Kft. részvételi szándékát akarta átpaszírozni a közgyűlésen, amelynek egyik tulajdonosa a Kékessy által jegyzett Diagnosticium Rt. A privatizáció az orvosok tiltakozása miatt meghiúsult, de a Diagnosticium Rt. – a felmerült szakmai aggályok ellenére - az új, szocialista vezetésű önkormányzatnál is befutó egy hosszút távú beszállítói szerződésre.) Kékessy cégbirodalma mellé birtokokat vásárolt Tiszafüred közelében és Tokajban is. Ilyen típusú vállalkozásai közül csak a Sárazsadányban Szász István Attila és Duda Attila ügyvédek által alapított és 1997-ben a volt miniszterelnök feleségével, dr. Lévai Anikóval, majd az ex-postabankos Madarász Lászlóval, végül vele kibővült cég vált híressé. Kékessy a társulásból hamarosan kilépett, és családjával két önálló vállalkozást indított Tokajban, a Patricius Borház Kft. és Arany Dulok Kft. néven. A volt nagykövet tulajdonszerzéseit kezdetben Hegyalján is ellenérzések fogadták, ugyanis az előző ciklusban a TK Rt. tartós állami tulajdonban lévő vagyonából o vehette meg a Tokaj belvárosában lévő volt Áfész-központot, amelyre pedig nem egy cég foga fájt. Az ingatlan eladásának körülményeit máig homály fedi. Kiss László, a TK Rt. Jelenlegi vezérigazgatója lapunknak azt mondta, hogy az ÁPV Rt. a központ épületét már évekkel korábban átadta a tokaji önkormányzatnak. Májer János, aki tizenhat éve Tokaj város első embere, cáfolja a vezérigazgató állításait: „Mindez csak egy szép ígéret volt, mert bármennyire szerettük volna is, az ingatlant sohasem kaptuk meg, így nem is volt mit eladnunk.” Az ÁPV Rt.-nek írásban feltett kérdéseink sorában a fenti ingatlan eladására is rákérdeztünk, de a kommunikációs osztálytól csak azt a választ kaptuk, hogy „a nevezett ingatlanügyről nincs információnk”. Kékessy Dezső pedig – a Patricius Kft. ügyvezetőjén keresztül - azt nyilatkozta lapunknak, hogy az adásvétel teljesen tiszta volt, tisztességgel megfizette az ingatlan árát. (Hogy kinek, nem tudhatjuk, az eladót ugyanis nem nevezte meg.) Tokaji befektetéseit egyébként sem spekulációs szándékok vezérlik, gyermekkori emlékei mellett a legmagasabb minőségi kategóriájú, egyedi karakterű borok készítésének célja hozta erre a vidékre.

A Patricius szőlőtelepítései és a korszerű borászat megépítése egyébként megnyugtatta a helyi aszúpatrióták háborgó kedélyeit. A borászok zömét ugyanis egy dolog feltétlen le tudja venni a lábukról, éspedig ha valaki minőségi termelés céljából invesztál Tokaj-Hegyalján. „Be kell bizonyítani, hogy Tokaj a világ egyik legkomplexebb termőhelye, ez itt mindenkinek az elemi érdeke kell hogy legyen” – fogalmaz lapunknak Szepsy István, a térség leghíresebb, mitikus beállítottságú borásza. A köztársasági érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett gazda a legnagyobb presztízsű birtokkal rendelkezik Hegyalján, borainak 90 százalékát exportálja. Emellett o az ügyvezetője a volt tarcali uradalmi központot felújító kínai származású, amerikai Anthony E. Hwang többségi tulajdonában lévő Királyudvar Kft.-nek is. A kis termésátlagra törekvő, enzimek nélküli, fahordós érlelésű tokajit előállító Szepsy elmondása szerint belefáradt ennek a borkészítési filozófiának a hangoztatásába. Ma már csak a „borok borának” elkészítésére koncentrál, hozzátéve: „Szemléletet én csak a munkámon keresztül tudok adni, miközben minden nap újragondolom az egészet.”

Túl édes szüzek

Vannak persze, akik vállalják a harcot a tokaji borokért. Ilyen a Bacsó András által alapított Tokaj Renaissance, a Tokaji Nagy Borok Egyesülete, amely huszonegy hegyaljai borászatot számlál tagjai közt (a kereskedőház és az újbirtokosok nem szerepelnek köztük). A nyolc éve alakult non-profit egyesület tagjainak borkészítési szemlélete egységes, ezért közös promóciókkal és érdekképviseleti rendszerrel lépnek fel termékeik védelmében. Az egyesület tagjai a XVI. századtól meghonosodott, a jelenlegi bortörvénynél szigorúbb aszúkészítési hagyományokat ápolják, amelyek a kevés tőketerhelésű, nagyon érett és különleges finomságú szőlő termesztésén alapszanak. A nap és a lávakőzet hősugárzásából adódó különleges klíma hatására a szőlőszemeken egy nemes penészfajta (Botrytis cinerea) szaporodik el, amely elszívja a szemek víztartalmát, egy édesebb, koncentráltabb ízű és illatanyagú gyümölcsöt, az aszúbogyót hozva ezzel létre. A szemeket gondos válogatással összegyűjtik, saját súlyuk által kicsorgott levükből lesz az eszencia, puttonnyal kimért egységeire öntött gönci hordónyi (136 liter) must vagy azonos évjáratú bor áztatásából, majd annak kipréseléséből pedig az aszú, amit a törvény szerint három évig – ebből két év fahordóban – érlelnek. A szamorodni a fentiekhez hasonlóan készül, érlelési ideje két év, alapját a szőlőfürtökön félig aszúsodott, túlérett szőlőszemek adják. Hasonló igényességet vár el az egyesület tagjaitól a késői szüretelésű és száraz boroknál is. „A bor bizalmi termék” – mondja Egyedi András, az egyesület tikára, aki szeretné, ha tagságuk borai idővel a „reneszánsz” logójával, mintegy saját védjegy feltüntetésével kerülnének piacra, szembesítve a fogyasztót az érdemi különbségekkel.

De miben különböznek ezek a borok a többitől? Fiatalon gyümölcsös az illatuk, zamatuk és ízviláguk rendkívül érdekes: mézes, kajszis, citrusos ízek keverednek az enyhén viaszos, aranysárga borban. S bár a régi kódexek és az elmúlt századok írói is aranyszínűként jellemzik a tokajit, az egyesületi borászok heves ellenállásba ütköztek az „új” hegyaljai nedű megjelentetésével. Nem véletlen, ugyanis a meghökkentően finom borok – amelyek világszerte elismerést aratnak – nem hasonlítanak az elmúlt évtizedekben megszokott sötétbarna színű, erős illatú, ó ízű aszú és szamorodni borokhoz. Árvay Jánosnak – aki amerikai magyar társával a tőkénkénti maximum hét szőlőfürt alapján elnevezett Hétfürtös borokat készíti – erről a stílusháborúról a következő a véleménye: „Nagy butaság megtagadni egy üde, fiatal lány szerelmét azzal, hogy majd érett korában, három gyerek után akarunk vele szeretkezni.” Lapunknak elmondta, ezeknek az „új” típusú boroknak az ízvilága és színe is átalakul idővel, ezt a kilencvenes évek korai aszúi igazolják. Hozzátette, amit ma a bürokrácia etalon aszúnak tart, az a „kombinátos időket idézi”, amikor pasztörizálási célból melegen palackozták a bort, amely ezáltal karamellizálódott és erőteljes öregedésnek indult. Szerinte a stílusvita csak kárt okoz, „mert az erősödő nemzetközi piaci konkurencia bármikor fogást kereshet Tokajon, és a manipulációk lelepleződésével jó időre képes lesz tönkretenni majd a hírnevet”.

Rusznyák Tibor tolcsvai hegybíró – akit a legszigorúbb hegybírónak tartanak a Hegyalján – azonban másként vélekedik. Szerinte nem véletlen engedték meg régen az aszúk alkohollal történő feljavítását (avinálását), ezáltal ugyanis nem kezdetett újra erjedni a bor, hosszabb ideig lehetett szállítani. Árvay Jánossal ellentétben úgy véli, az „új” hegyaljai borok idővel szétesnek, és soha nem lesz olyan aszú jellegük, mint a hagyomány szerintinek. Hozzátette: „Nem lenne szabad engedni, hogy különböző irányzatok alakuljanak ki Hegyalján, mert ez atomizálja a pincészeteket és rontja a térség hírnevét.”

Alkotmányos aggályok

Az új borok szakrális filozófiája mindenesetre nem hatja meg a minisztérium tanácsadó szerveként is működő OBB-ét. A borászok nem értik, egy kereskedelmi tapasztalatokkal nem rendelkező testület szubjektív döntésével miért befolyásolja a piacot, ráadásul olymódon, hogy a borkészítéstől messze távol álló hét-nyolcszáz forintos, „Tesco gazdaságos” aszút könnyebben átengedi a két-háromezer forintos ellenében. (Néhány éve több mint félmilliárd forint értékű szűz tokaji aszú forgalomba hozatalát utasította el az érzékszervi bíráló bizottság, mondván, köze sincs az aszúhoz). Egyedi András, a Renaissance titkára szerint, „ha egy ilyen különleges odafigyeléssel készült bor megfelel a bortörvény előírásainak, és nem hibás, akkor nem tagadható meg tőle a forgalomba hozatalai engedély”. A problémát a helyi borászok onnan eredeztetik, hogy a bírák – vagy ahogy ok nevezik, a borbürokraták –, akárcsak az őstermelők, nem tudnak kilépni az orosz piacot ellátó nagyipari, dömpinghozam-szemlélet árnyékából. A kilencvenes évek előtt ugyanis bevett szokás volt, hogy a gazdáktól az állami gazdaság nem szőlőt, hanem mustot vásárolt. Rossz évjárat esetén feljavították a cukorfokot, az aszút és a szamorodnit pedig ipari mértekben, alkohollal felerősített, sűrített mustban érlelték. Ezt követően alacsony kéntartalom mellett darabban tartották, ami által oxidálódott, és kialakult az évtizedek során megszokott barna színű, sherrys ízvilág.

A borászok szerint a borbürokraták miatt alapvetően sérül a vállalkozások szabadsága. Ráadásul az OBB összetétele minden politikai kurzusban megváltozik, a borászok a saját szakembereik bejuttatásáért lobbiznak, a politika pedig az „íróasztali kádereket” nyomja a bizottságba. A borbírák visszautasításait a kis pincészetek sínylik meg a legjobban, hiszen néhány fellebbezés után – pénzhiány miatt – kénytelenek feladni a további minták vizsgáltatását, és boraikat inkább átnevezik vagy fű alatt értékesítik.

A borászok szerint az állami beavatkozás gonoszságát tükrözi az is, miszerint minden évben harcolnak azért, hogy a harmadik évben felbontott aszús hordók tartalmának érzékszervi bírálatára már az ősz elején sor kerüljön. Csak így tudnák ugyanis boraikat még karácsony előtt külföldre szállítani. A halogató OBB-magatartás miatt azonban csupán az év eleji holtszezon marad nekik a piacszerzésre. Az érintettek úgy vélik, a rendszer nem csak alkotmányellenes, de nem találkozik sem az agyonhangoztatott, hungarikumokat felkaroló szándékkal, sem az uniós irányelvekkel, ahol ugyanis a regionális eredetvédelmi rendszer – amelynek alapelve, hogy a szőlőből mustot, mustból bort készíteni csak azon a termőhelyen lehet, ahol szüretelték, és a borkészítés szabályai is szigorúak – már tradícióként működik.

Egy a puttony

A csaknem százéves francia eredetvédelmi rendszer lényege a hozamkorlátozás, az alkoholtartalom előírása, a szüreti és érlelési szabályok. A francia eredetvédelmi hivatal (INAO) önkéntesekből álló testület, amelynek minőségi szakértők, kereskedők, közigazgatási szakemberek a tagjai, akik csak költségtérítést kapnak az államtól. Ezen felül léteznek regionális hatósági központok is. Az új rendeleteket alulról kezdeményezik, indokoltságukat a helyi termelők és kereskedők képviselői hitelesítik, és csak ezt követően kerül az INAO elé. Olaszországban az INAO-hoz hasonló eredetvédelmi bizottság létezik, amelynek az agrártárca a konzultatív szerve, tagjai – szakmai szervezetek, kutatóintézetek, társminisztériumok – plenáris üléseken jönnek össze, ahol megvitatják a tartományok szerint felmerülő szakmai kérdéseket. Spanyolországban a minősített eredet-megjelölést és a kritériumokat a szabályozó tanácsok adják, amelyek egy-egy tartományban alakulnak meg, és nem tartoznak a minisztériumhoz. Ok ellenőriznek, ok adminisztrálnak, ok rendelik el a szüretet, és ok adják ki a bor minősítését tartalmazó származási bizonyítványt, amit velük párhuzamosan az állami ellenőrző rendszer is bevizsgál akkreditált helyi laboratóriumokban. Nálunk azonban a várva várt új bortörvény koncepciója sem változtat az eddigi, felülről építkező struktúrán, sőt, még erősebben centralizál. Erre reagálnak a hegyközségek képviselői: „Hová már, hiszen ez idáig sem tudtak gátat szabni a borhamisításnak!” Sőt, szerintük az új törvénytervezet a hamisítás melegágyát veti meg az úgynevezett bizonylati rendszerrel. Elegendő lesz ugyanis a bor előállítása során keletkezett melléktermékek (törköly, borseprő stb., amiből nálunk pálinka, silány bor egyaránt készül) átadásáról egy bizonylatot felmutatni, hogy megtörtént annak az uniós normák szerinti, „bizonylat ellenében hulladékkezelőnek – megsemmisítés céljából – közvetlen átadása”. Az új bortörvény tervezetét a nagy borvidékek is elutasítják. A hegyközségek többek között területarányos szavazati jogot szeretnének elérni, továbbá, hogy eredetvédett borokat csak a borvidéken lehessen palackozni, és erősítenék a regionális szerepeket. Véleményük szerint meg kellene tiltani, hogy Tokajban műsűrítmény felhasználásával bor készülhessen. Egyöntetű vélemény: egyszerűsíteni kellene a borkategóriákat, és nem utolsósorban meg kellene engedni a borvidéki borbíráló bizottságok létrehozását, és csak a másodfokú (a jelenlegi bírálati rendszer egylépcsős) döntéseket hozhatná meg az OBB. Urbán András, az OBB és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke lapunknak azt mondta, a jelenlegi bortörvénytervezet valóban korrekciókra szorulna, de módosító javaslataikat a jogalkotók nem vették figyelembe. Véleménye szerint a kemény állami kontroll, amely a törvénykoncepciót jellemzi, nem ítélendő el, hiszen az egyben minőségi garanciát jelent. A tokaji stílusvitáról úgy vélekedik, hogy az már rég nem olyan éles, mint az érintettek hangoztatják, hiszen – a borászatok kisrészvényesei miatti bevételi kényszer okán – a túl friss borként piacra szánt, majd visszautasított termékek aszús jellege később zömében beigazolódik. Hozzátette, az OBB kontrollját nem ő, hanem a törvény írja elő, a tokaji borkülönlegességek készítésében pedig nem az államnak, hanem elsősorban a hegyaljai termelőknek kellene konszenzusra jutniuk. (Erre ok azt válaszolják, először adjon teret nekik az állam). Arra a kérdésre, hogy a drága előállítási mód ellenére miféle aszút lehet hét-nyolcszáz forintért kapni a bevásárlóközpontokban, nem tudott érdemi választ adni: „Ezek feltehetőleg kereskedelmi fogások, mivel a hozzájuk bírálatra került anonim borok előzőleg már átestek az Országos Borminősítő Intézet analitikai vizsgálatán.”

Közpénzszüret

„Üres hordó jobban kong” – tartják a helyi borászok, ironikusan célozva a kereskedőház felvásárlásaira és eladatlan bortartalékaira. Kétségtelen, Hegyalja problémájának gyökere a TK Rt., amelynek sorsa a rendszerváltás óta politikai kérdés. „A kormány enyhít a szőlőtermelők gondjain”, jelentették be a 2001-es szüret előtt a Hegyalja fideszes önkormányzati képviselői, akik Stumpf Istvánnak, a térség szülöttének ígéretét tolmácsolták, és amely ígéretet a TK Rt. – amelynek igazgatóhelyettese és marketingigazgatója a kancelláriaminiszter két unokatestvére volt – valóra is váltott. Az ÁPV Rt. ezt követően ugyanis 2,1 milliárd forint értékben tokét emelt a kizárólagos tulajdonában lévő cégben, majd további négyszázmillió forint értékben vissza nem térítendő támogatást is adott neki. (2000-ben a támogatás összege másfél milliárd volt).
A kormányváltás után, 2002. július 4-én az ÁPV Rt. igazgatósága az előző évi dotált szőlőfelvásárlást vizsgálva megállapította, hogy „a tőkejuttatás teljes összege elköltésre került, egyidejűleg vizsgálatot rendelt el és úgy határozott, hogy szükségesnek tartja a forrásjuttatás gazdasági megalapozottságának, valamint a felhasználás hatékonyságának áttekintését.” Szeptember 26-i ülésén pedig megállapította a testület: „A 2000-ben, illetve 2001-ben folyósított állami támogatások felhasználása nem mindenben felelt meg a hatályos jogszabályi előírásoknak, nem segítette elő kellőképpen az elvárható üzleti szempontok érvényesülését.” Az ÁPV Rt. ezzel egyidejűleg visszahívta a kereskedőház igazgatóságából Alföldi Irént, Kolyuth Lajosnét, Szabó Csabát, Szilágyi Sándort és Tarján Balázst, és helyükre Kiss Lászlót, Szaniszló Sándort, Juhász Istvánt, Pecze Ibolyát és Koleszár Istvánt nevezte ki, egyidejűleg korlátozta a vezérigazgató hatáskörét és a szerződéskötési és kötelezettségvállalási jogok gyakorlását átmenetileg a TK Rt. igazgatóságára ruházta át. Az elsődleges vizsgálat szerint a 2,5 milliárdos költségvetési támogatásból „a készletek kivonására, megsemmisítésére közel 600 millió forintot fordított a társaság, így az irreálisan magas felvásárlási árak miatti 300 milliós veszteséggel együtt összesen 900 millió forintot veszteséget szenvedett az ügylet miatt”. Az ÁPV Rt. igazgatósága megállapította, hogy „olcsóbb lett volna, ha a gyenge minőségű szőlőt azonnal megsemmisíti a társaság.” A csaknem egymilliárdos károkozásért a társaság akkori vezetése, valamint a vagyonkezelő illetékesei a felelősek, véli a privatizációs szervezet. Tavaly októberben az igazgatóság további vizsgálatok lefolytatása mellett döntött – amelyeket az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága még nem fejezett be –, és visszahívta a vezérigazgatói posztról Hegedűs Zoltánt, helyére Kiss Lászlót nevezte ki. Az igazgatóság is új tagokkal bővült, Botos Ernő és Braun Miklósné személyében. Az új menedzsment megalakításával mintha új szelek fújdogálnának a TK Rt. körül – még ha hároméves, védőáras szerződést kötöttek is a kistermelőkkel –, állami támogatásra ugyanis nem számíthatnak. Ennek tudatában egy minőségi követelményrendszert kellett felállítaniuk, amelynek „zömében eleget tettek a gazdák”, fogalmaznak a kereskedőház
illetékesei.

Szarvaslesen

A megosztott Tokaj két pólusa közti feszültség ennek ellenére nem tompul, ugyanis az „egy szüret egy Zsiguli” világát visszasíró őstermelők félelmei – akiknek ez a konzervált, neoszocialista állapot jelenti a megélhetését – a magángazdaságok leplezetlen örömével szembesülnek nap mint nap. Aggodalmaikra megnyugtató válaszok érkeznek, nem is alaptalanul. Kiss László, a kereskedőház vezérigazgatója lapunknak elmondta: „Nem adjuk a nevünket részleges privatizációhoz, továbbá ragaszkodunk ahhoz is, hogy a menedzsment, a dolgozók és a beszállítók részvénypakettjének többsége megmaradjon.”

A háromezer kistermelő persze lázasan tervezi a jövőt, remélik, hogy hamarosan saját feldolgozó cégük részvényeseiként szüretelhetnek. De ilyen kötelezettségek mellett lehet-e piaci alapon privatizálni a kereskedőházat, és egyáltalán mennyit érhet az egykori óriáscég torzója, amelynek felértékelése – az ÁPV Rt. szóvivőjének közlése szerint – még nem fejeződött be. Neves helyi borászok szerint a TK Rt. lényegében értéktelen, hiszen van egy túlkapacitált, nem túl korszerű palackozója, egy hatalmas irodaháza Sátoraljaújhelyen és egy muzeális pincéje, tele bizonytalan eredetű óborral. Ami értéket képvisel a kereskedőház vagyonában, az a termőföld, ebből viszont kevés van, mindössze két jelentős birtok, a 13 hektáros Szentvér és a 43 hektáros Szarvas (a jobb birtokok hektáronkénti ára tíz-tizenkétmillió forint ma Tokajban). A közvélekedés szerint az előbbire a háttérben már rátette a kezét valaki, mert a TK Rt. tavaly kivitte egy cégbe, a Tokaj Vitis Kft.-be. Kiss László vezérigazgató ezzel kapcsolatban azt mondta az ÉS-nek, hogy ez csupán egy kiskapu kihasználása volt annak érdekében, hogy az uniós és más egyéb pályázatokon sikerrel szerepelhessenek, birtokfelújításra ugyanis mint állami cég nem pályázhatnának. A Szarvas-dűlő viszont igazi kuriózum, sok neves helyi borásznak fáj rá a foga. A területet a levéltári adatok még a Rákóczi család birtokaként eredeztetik, amely a későbbi időkben is mindig kincstári tulajdon maradt. A birtoknak akkora a presztízsértéke, hogy Trianon után még a „német-osztrák köztársaság is igényt tartott rá, azzal a megokolással, hogy e szőlő a királyi család magántulajdona”, olvasható dr. Herzog József állami jogtanácsos korabeli bírósági beadványában. Bacsó András, Árvay János, Májer János egymástól függetlenül is azt vallják, hogy a Szarvast semmiképpen nem lenne szabad eladni. Szerintük a legfontosabb ezen a területen a kutatás lenne, mert a birtokon még a filoxérajárványt túlélő egyedekből is van klón, amely a Hegyalja génbankjául szolgálhatna. Kiss László szerint sem lenne szabad megválni a Szarvastól, „hiszen marketing szempontjából a legfontosabb birtok, amire a TK jövőjét alapozni lehetne”. A vezérigazgató elképzeléseit gyöngíteni látszik, hogy a szaktárca már megegyezett az ÁPV Rt.-vel, miszerint a Szarvas-birtoknak a felét megtartja az állam kutatási célokra. Ezt az értesülést megerősítette lapunknak dr. Botos Ernő, az FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kecskeméti igazgatója, a TK Rt. igazgatósági tagja is, aki magát a koncepciót elkészítette, és hozzátette: „A döntést mindenképpen a szakma sikerként kell értékelni, amely összecseng a hegyaljai borászok elképzeléseivel is.”

Nyitás az Aragónál

Az elképzelések kusza hálói mindenesetre tovább rontják a TK Rt. értékesítési esélyeit. A legcélszerűbb az lenne, ha a kistermelők beszállítók lennének a saját szövetkezetükben, és a saját bőrükön tapasztalhatnák meg a fehérbor piacának valós természetét. De vajon honnan tudnának ehhez tokét szerezni, és az államon kívül volna-e bárki is, aki pénzt fektetne ebbe a túldimenzionált és szociális mázzal leöntött cégbe. A helyi gazdák értesülései szerint a TK Rt. iránt érdeklődik többek között Demján Sándor, Csányi Sándor OTP-vezér és villányi pincetulajdonos, valamint Szaniszló Sándor, a TK Rt. igazgatóságának elnöke, a sárospataki Kossuth Holding ügyvezetője. Mindhárom érintett azt nyilatkozta lapunknak, hogy a híreszteléseknek semmi alapjuk nincsen. Szaniszló Sándor hozzátette, a TK Rt. menedzsmentjével együtt szakmai befektető kiválasztására törekszik. Ha azonban a szociális szempontok hangoztatása nemcsak politikai fogás, hanem valóban fontosak a TK Rt. értékesítésében, akkor ésszerűtlennek látszik az a tulajdonosi döntés, amelynek alapján a kereskedőház 23 százaléka még idén bekerül a Forrás Rt.-be (a TK Rt. igazgatóságát ez a hír meglepte, őket első körben csak 13 százalékról tájékoztatták), hogy a kecsegtető vagyon révén a Forrás képes legyen teljesíteni a kormányfeladatot: a még piacon lévő kárpótlási jegyek teljes bevonását.

Csakhogy júniusban a szavazórészvények több mint harminc százalékának megszerzésével az Aragó Holding Rt. lett a Forrás Rt. legnagyobb tulajdonosa. (Szakemberek szerint ez várható volt, hiszen a kemény üzletszerző stratégiát folytató Aragó-csoport annak idején jövőjét a HB Westmister Rt.-vel részvényeivel alapozta meg, amellyel magához csábította a kárpótolási jegytulajdonosok zömét. Mindez még az előtt történt, hogy átvette volna az irányítást többek között az Eravis és a Hunguest Hotels Rt.-ben, valamint a Pick-csoportban.) Thurzó Csaba, a Forrás Rt. kommunikációs munkatársa szerint nincs ok aggodalomra, mert „a Tokaj Kereskedőház igazgatósági hatáskör a Forrásban”, ahová ha be akar jutni az Aragó, több ezer kisbefektető részvényest kell megmozgatnia, hogy megszerezze támogató szavazataikat. Ez azonban óriási munka, ráadásul az eredmény bizonytalan. Mindenesetre az idő az Argónak dolgozik, mert a kisbefektetők védelmét biztosító jogszabály jövő nyáron megszűnik, az után már könnyedén átvehetik az irányítást a Forrás Rt.-ben. Jól tudják ezt a kereskedőháznál is, hiszen nem véletlen, hogy „a tervek szerint addig le kell bonyolítani a privatizációt”, ahogy Kiss László, a TK Rt. vezérigazgatója fogalmaz az ÉS-nek. Az Aragó-csoport további előretörésének kivédése érdekében pedig az ÁPV Rt. idén október 28-án módosította szerződését a Forrás Rt.-vel, s ennek értelmében „az érintett társaságokban (Antenna Hungaria Rt.; Hungaropharma Rt.; Tokaj Rt.) lévő részesedéseik értékesítési szándéka esetén egymással szembeni értékesítési kötelezettséget ír elő” (korábban ilyen kötelezettség csak az ÁPV Rt.-vel szemben állt fenn).

A Leisztinger Tamás vezette Aragó Holding Rt.-nél is érdeklődtünk esetleges tokaji terveikről, de a vezérigazgatói titkárságon keresztül azt a választ kaptuk, hogy korai még a kereskedőházzal kapcsolatos elképzeléseikről beszélni.
Mindenestre a termelők még két évig beszállíthatják termésüket a kereskedőházba, de hogy addig akad-e a munkájukra számító szakmai befektető, vagy az elhibázott állami spekuláció áldozatává válik a cég, még nem tudni. Annyi azonban tény, hogy nagy sikersztori nem látszik körvonalazódni, ami erősíti a gazdák azon szándékát, hogy ha minden kötél szakad, kihasználják az Unió ültetvénykivágási támogatását, amely a világörökség részévé nyilvánított térség termőhelyeinek a visszafordíthatatlan csökkenését jelentené.


Tokaji borcsaták II.

Abszurd gazdasági komédia színtereként mutattuk be másfél éve Tokaj-Hegyalja rendszerváltás utáni első évtizedét (Tokaji borcsaták, ÉS, 2003/47.). A helyzet napjainkra sem változott. A főszereplő Tokaj Kereskedőház Rt. az érdekek hálójában vergődve egy látszatmagánosítás áldozata lett. A politika egyik szent tehene az Orbán-éra alatt arra szolgált, hogy állami milliárdokból dotált szőlőfelvásárlásaival szavazatokat hozzon, még ha e piacrombolás miatt a tokaji bor hírneve is csorbul. Ez idő tájt a hegyaljai őstermelők feltehetőleg még álmukban sem gondolták, hogy a kereskedőház privatizációja már körvonalazódott, a volt állami gazdaság néhány kurrens ingatlanára egy, Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó hegyaljai cég tulajdonosai spekulálnak. A volt miniszterelnök ebben ugyanúgy partnerük volt, mint az állami támogatások megszerzésében.

„A Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Rt. tájékoztatja Tisztelt befektetőit, hogy a Felügyelő Bizottság előzetes hozzájárulásával 2004. április 8-án részvényesével, az ÁPV Rt.-vel részvény adásvételi szerződést írt alá a Tokaj Kereskedőház Rt. 65.245 db részvényének átruházásáról. Ugyanezen a napon további 1 db Tokaj Kereskedőház Rt. részvényt az Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft. részére értékesített. Az adásvétel eredményeként a Forrás Rt. közel 90 M Ft-os árfolyamnyereséget realizált, és a továbbiakban nem rendelkezik Tokaj Kereskedőház Rt. részvényekkel.” Így adta hírül kárpótlásijegy-tulajdonosból befektetővé avanzsált érdekeltjeinek a Forrás Rt., hogy a nagy múltú kereskedőház visszaállamosítása számukra jelentős hasznot hozott.

Mint ismeretes, a forgalomban lévő kárpótlási jegyek bevonásáról a Medgyessy-kormány döntött. Az ÁPV Rt. a feladat végrehajtására a többségi tulajdonában lévő Forrás Rt.-t jelölte ki, és hogy a társaság felkeltse a jegytulajdonosok érdeklődését, több állami cégből üzletrészeket apportált a Forrásba, többek között a Tokaj Kereskedőház Rt. (TK Rt.) 23 százalékát. A kárpótlásijegy-tulajdonosok részvényjegyzésének lezárulta után továbbra is az ÁPV Rt. maradt a Forrás legnagyobb tulajdonosa. Nem volt kétséges azonban, hogy ez csak átmeneti állapot, és a Forrásból komoly részesedést fog hasítani Leisztinger Tamás, az egykori legnagyobb kárpótlásijegy-birtokos HB Westmister Rt.-bol hatalmas tokét kovácsoló Aragó-vezér. Leisztinger, a várakozásoknak megfelelően, hamarosan befolyást szerzett a Forrásban, napjainkra pedig teljesen bekebelezte a társaságot.

Két évvel ezelőtt, amikor Leisztinger a Forrás Rt. meghatározó tulajdonosaként felbukkant Hegyalján a TK Rt. igazgatóságában, alaposan megkavarta az amúgy is túlpolitizált kereskedőház értékesítési lehetőségeit. A térség újarisztokrata befektetői ugyanis mindenekelőtt az rt. két ősi birtokára, a Szarvas- és a mádi Király-dűlőre vetettek szemet, a sznobok a muzeális borkészletet szerették volna megkaparintani, néhány italforgalmazó cégnek pedig a hazai piacon még mindig jelentős forgalmat produkáló márkanévre és a hozzá kapcsolódó több évtizedes arculatra fájt a foga. A kereskedőházhoz azonban elválaszthatatlanul hozzátartozik a sátoraljaújhelyi irodaház, a túlkapacitált palackozó és nem utolsósorban a cégnek a hegyaljai őstermelőkkel megkötött hároméves beszállítói szerződéséből származó kötelezettségei. Ez utóbbi tételek nem vonzották a befektetőket. A Forrás mint TK Rt.-tulajdonos a várttal ellentétben nemcsak hogy nem növelte az értékesítési esélyeket, hanem egyszerűen lehorgonyozta a kereskedőházat. Akkoriban sokan hitték, hogy türelemjáték folyik, és a TK Rt.-t a Forrás elnök-vezérigazgatója, Patonai József szeretné megkaparintani magának és nem Leisztinger. Kétségtelen, Patonai 2003. decemberi hirtelen halála után más irányt vett a kereskedőház sorsa, és végül az Aragó-vezér ismét igen jól járt, hiszen, mint idéztük, a Forrás kilencvenmillió adóforintot nyert a TK Rt. részvényein. Az ÁPV Rt. kommunikációs osztálya az ÉS részvény-visszavásárlással kapcsolatos kérdésére azt válaszolta: a tranzakció elkerülhetetlen feltétele volt annak, hogy végrehajtsák a privatizációt előkészítő kormányhatározatot, amely szerint a Szarvas-, illetve a mádi Király-dűlőnek, a tarcali kutatóbázisnak és a tolcsvai muzeális borkészlet meghatározott részének kincstári vagyonként állami tulajdonba kell kerülnie. Kétségtelen, hogy az előkészítő határozatot, ha elé kerül, a Forrás Rt. megtorpedózta volna, hiszen saját üzleti pozícióit nyilvánvalóan nem rontja azzal, hogy megszavazza a kereskedőház érdemleges vagyonának kivonását. Ebben a tulajdonosi felállásban tehát bele se fogtak az rt. szétdarabolásába. Ugyanakkor az idő Leisztingeréknek dolgozott, hiszen az ÁPV Rt.-nek előbb vagy utóbb végre kellett hajtania a kormánydöntést.

Magán nemzet

Az ősi birtokok leválasztása, a muzeális borkészlet – amely a rendszerváltás kálváriájában sok kétes eredetű borral is gazdagodott – és a tarcali kutató – amelynek nem annyira tudományos, mint inkább ingatlanértéke jelentős, hiszen egy több száz éves kúriában működik – állami tulajdonban tartása mellett a borásztársadalom legnagyobbjai érveltek, de a privatizációs elgondolás már a kisgazdák kormányzati szerepe idején megszületett. A lapunk birtokában lévő dokumentumok szerint a TK Rt. eme értékes vagyona miatt súrlódások támadtak az akkori koalícióban, mivel a kisgazdák nemzeti vagyonmentő elképzelése igyekezett gátat vetni az Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó tokaji cég terjeszkedési terveinek. Ezt támasztja alá a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. 2001. június 4-i taggyűlésének jegyzőkönyve is, amely szerint többek között az alábbi eszmecsere zajlott az üzlettársak között:

Szász István Attila: „A kisgazdák le akarták szakítani a kutatóintézetet + a Szarvas dűlőt, utoljára a tárgyaláson ott volt Horváth Mihály az ÁPV Rt.-től, meg kell szabadulni tőle. Horváth Mihály odahozta az FVM-et, hogy a kereskedőház mondjon le a kutatóról, mi nem járultunk hozzá. A kht.-t javaslom, előtte kft.-t (Dégenfeld, Szárhegy stb.), hogy hegyalján a kutatásfejlesztés biztosítva legyen, ebbe be kell emelni a kutatót és a Szarvas dűlőt (49 százalék). A kutatás a cél, de ki lehet vásárolni.”

Kékessy Dezső: „A kereskedőház kooperatív jellegét kell erősíteni, jó lenne bevonni a Meszes-majort, ezzel megkezdhetnénk a borászatot.”
Madarász László: „Ott kell borászat, ahol a szőlő van. Városban iroda, cégközpont, vendéglakás, bemutatóterem legyen.”
Orbán Viktor: „Mi közvetlenül nem vehetünk meg semmit a kereskedőháztól, forgácsokat le lehet választani az ésszerű vagyongazdálkodás keretében a kereskedőháztól.”

Mint látjuk, a volt miniszterelnök és barátai szeme előtt a 43 hektáros Szarvas-dűlő spekulatív megszerzése lebegett, nem pedig az, hogy ezt az egyedülálló nemzeti kincset egyben kell tartani, egyrészt, mert a Rákóczi család birtokaként eredeztethető, másrészt, mert itt még a múlt század eleji filoxérajárványt túlélő egyedekből is van klón, ami a Hegyalja génbankjául szolgálhat. A kereskedőházról leválasztandó „forgácsokat”, valamint a közös vállalkozás jövőbeni felépítésének tervét ugyanezen a taggyűlésen az Orbán-kormány volt párizsi nagykövete, a mezőgazdaság mellett az egészségügyben is cégeket jegyző Kékessy Dezső veti fel. A privatizációt a TK Rt. akkori jogi ügyeiben eljáró ügyvédi iroda vezetője, az exminiszterelnök barátja és hegyaljai családi vállalkozásának egyik résztulajdonosa, Szász István Attila koordinálta.

Kékessy Dezső: „Párizsban borkereskedésben láttam már 93-as aszút, kb. 45.000 Ft-ért árulták, a 7 puttonyos (Mézesmály-Tarcal) 60.000 Ft/üveg. Megbeszélésre javaslom az alábbiakat: értékesítés, telepítés, melioráció, tarcali kutató, borászat, privatizáció. Tegnap voltunk Hegyalján, érdekes tanya, ami most kerül vissza a kereskedőházhoz (Meszes tanya), jó lenne megszerezni.”

Szász István Attila: „Ismerem, most pereltük vissza. Erdőbénye előtt van, Hegyalja közepén, tanya, pince, telepítés. Kb. 500 m2-es pince, 92-es aszú van benne, a szeszfőzdét visszahoztuk.”

Kékessy Dezső: „Meg lehet venni?”

Szász István Attila: „Igen. Gerwaldék [Gerwald László 1993-1999 között a TK Rt. vezérigazgatója volt – R. A.] 7-8 millióért kótyavetyélték el. Most a földterület a kereskedőház nevén van, per van folyamatban, meg fogjuk nyerni. A kereskedőház most nagyon jó helyzetben van, a legfontosabb a borkészlet, a muzeális készlet a Kincstári Vagyonkezelő Ig-nál marad. Három részre kell osztani, rá kell bízni Stumpf Miklósra és Hegedűs Zoltánra, jól csinálják a dolgukat, mi mindent megbeszélünk hármasban.”

A nyolcvanas évek elején még a Művelődési és Közoktatási Minisztérium terv- és közigazgatási főosztályán dolgozó, majd 1985-től ügyvédként praktizáló Szász bármenynyire is szeretett volna számukra kedvező ítéletet a kereskedőház által egykor eladott ingatlanszerződés érvénytelenítéséért indított perben, nem sikerült, a Meszes-major – a TK Rt. igazgatóságának közlése szerint – nem került vissza az állami céghez. Sajátos nézőpontot tükröz Szász azon megállapítása, hogy Hegedűs Zoltán, a TK Rt. akkori vezérigazgatója és a cég általános vezérigazgató-helyettese, a vízügyi mérnök végzettségű Stumpf Miklós (a kancelláriaminiszter unokatestvére) jól végezték volna a dolgukat. Regnálásuk alatt a TK Rt. felügyelőbizottsága ugyanis kérte a tulajdonos ÁPV Rt.-től a vezérigazgató felmentését, ehelyett azonban a vezérigazgató menesztését szorgalmazó igazgatósági elnököt, az igazgatóság további két tagját, valamint az ellenőrző testület nagy részét bocsátották el a hegyaljai részvénytársaságtól. Pedig 1999 nyarán még épp az ÁPV Rt. vétózott meg egy Hegedűs által jegyzett üzletet, amelyben a vezérigazgató, hatáskörét túllépve, kifogásolható áron szeretett volna értékesíteni több mint hétmillió palack tokajit. (Az elmúlt ciklusban a kereskedőháznak folyósított többmilliárdnyi költségvetési támogatás előnytelen és nem mindig szabályos felhasználásáról szóló vizsgálati jelentésekről 2003-ban, riportunk első részében már beszámoltunk.) A politika egyébként nemcsak a kereskedőház falain belül van jelen, hanem Hegyalja egészén is kísért.

Barátok köz

„Mint ahogyan azt Ön is tudja, a közelmúltban megvásároltam a Sárazsadány Szárhegy dűlőben néhány tábla szőlőt. Sárazsadány úgy számomra, mint barátaim számára adottságaiból és emberi kapcsolataiból eredően mély nyomot hagyott bennünk. E mély nyomok odáig vezettek, hogy barátaimmal együtt kb. 25-30 hektáron szeretnénk szőlőt telepíteni. Jelenleg a Sárazsadány Szárhegy dűlőt tekintettük meg, és a Szárhegy dűlőn szeretnénk megvalósítani elképzeléseinket” – így kezdődik az a levél, amelyet Szász István Attila írt Palcsó Mihály sárazsadányi polgármesternek 1997. január 16-án. Az ügyvéd a levél további részében közli a település első emberével annak a negyvenkét önkormányzati tulajdonú területnek a helyrajzi számát, amelyeket az általuk alapítandó társaság meg szeretne vásárolni. A levélben említett barátok: Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó, Kékessy Dezső, Madarász László, ex Postabank-vezér, akik egyben tulajdonostársai is a két ügyvéd, Szász és Duda Attila által alapított Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-nek. A Szász-féle levélben felsorolt sárazsadányi önkormányzati ingatlanok száma később negyvenháromra emelkedett, és az összesen öt és fél hektáros területet az adásvételi szerződés szerint százezer forintért Lévai Anikó vásárolja meg. A társaság 1997-es apportlistáján a megvásárolt ingatlanokból tizenhat szerepel Lévai Anikó nevén, tizennégyet Kékessy Dezső, tizenhármat pedig Madarász László jegyez. A földek apportértéke háromszor egymillió forint. Duda Attila és Szász István Attila 500-500 ezer forint apportértéken további zsadányi földekkel gazdagítja a céget, amelynek székhelye Szász gödöllői lakóháza. Szász 1997. szeptember 23-án újabb ingatlanvásárlásra szánja el magát. Alkalmi áron, 110 ezer forintért vesz meg egy csaknem hatezer négyzetméternyi önkormányzati ingatlant, majd magánszemélyektől vásárol további környékbeli földeket, 2001-ben pedig már Tolcsván terjeszkedik. Madarász László és Kékessy Dezső zsadányi földjeinek nagy része ugyancsak önkormányzattól vásárolt ingatlanokból áll, amelyek vételára mindkét adásvételi szerződés szerint 90 ezer forint volt. A cég egy 450 négyzetméteres borospincével is bovül, amit két és félmillió forintért vásároltak meg.

Valóban ilyen olcsók voltak a földek akkoriban Tokaj-Hegyalján? Erre a kérdésünkre Palcsó Mihály, Sárazsadány polgármestere már nem tud válaszolni, mert elhunyt, helyette fiát kérdeztük, aki apja nyomdokaiba lépett, jelenleg ő a település első embere. Ifjabb Palcsó Mihály lapunknak azt mondta, hogy a műveletlen földek még mindig olcsók Hegyalján, mert az önkormányzatot csak az érdekli, hogy olyanok vegyék meg, akik azt meg is művelik. A főszereplő társaság mindenesetre jó kapcsolatokat ápolt az akkori polgármesterrel.

1998-ban Orbán Viktor a létrehozója a Sárazsadányi XXI. Század Alapítványnak, amelynek célja a helyi hagyományok őrzése, megóvása és azok „alkotó módon történő továbbfejlesztése”, természetvédelem, köztük kiemelten Tokaj-hegyvidék szőlészete és borászata, valamint az ifjúság kulturális, egészségügyi és sportéletének megszervezése, támogatása. A százezer forint induló tőkével létrehozott alapítvány kuratóriumi elnöke Palcsó Mihály polgármester lett, tagjai pedig Duda Attila, Szász István Attila, valamint Kállai Attila, a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. ügyvezetője. A nexus az érdekeltek között olyannyira jó lett, hogy Szász irodája készíti el a Palcsó Mihály és felesége által jegyzett Palcsó és Társa Kft. társasági iratait.

A 2001. augusztus 29-i olaszliszkai taggyűlés jegyzőkönyve szerint Duda Attila végleg megválik a kft.-től. 600 ezer forint névértékű üzletrészét a tagok között négy, egyenként 150 ezer forintos részre osztják fel. Ezen a taggyűlésen a négy tulajdonos fejenként tízmillió forintos pénzbeli hozzájárulással 43 millió forintra emeli a társaság törzstőkéjét. Ennek bejegyzését a jegyzőkönyv szerint a miniszterelnöki rezidencián tartott 2001. december 2-i taggyűlésen veszik tudomásul a cég tagjai. „A tulajdonjog-átruházás és a tőkeemelés megtörtént. Dr. Szász I. A. átadja a dokumentumokat. 43 millió a törzstőke. Föld és pince átruházása folyamatban van, a pinceszerződés felbontások, eredetileg kölcsönszerződés volt, ezt felbontják, így illetékmentesen kerül vissza a pince a kft. tulajdonába.” (...) Madarász László: „Szükséges lenne alapszabályt készíteni (öröklés, a földkérdés tisztázatlan, nincs megállapodás a tagok és a kft. között stb.) Rendezni kell a tulajdoni viszonyokat. Javaslom a jogi kérdések rendezését. Hozok egy mintát, ha szükséges.”

Merjünk nagyot nyelni

Mint látható, a baráti vállalkozás tagjai sincsenek tisztában azzal, kinek mennyi földje van a cégben. Ennek oka elsősorban az, hogy a gazdasághoz bérleti, illetve haszonbérleti és életjáradéki szerződéssel szerzett földek is tartoznak. Ráadásul a társaság nem a mai hegyaljai trendnek megfelelő kisbirtokosi szerkezetben gondolkodik, hanem borászattal is rendelkező, százhektáros gazdasággá szeretne nőni. Erről a cég 2000. szeptember 6-i taggyűlésének jegyzőkönyve tanúskodik.

Szász István Attila: „Földvásárlás. A kereskedőház nem tud integrálni, a kisgazdák mószerolnak. Várható, hogy tudunk venni földterületet, hogy mindenki 4,5 hektárra jöjjön fel. Szárhegydűlővel szemben Tolcsván van kb. 15 hektár telepítésű elvadult szőlős, + feketeribizlivel beültetett kb. 10 hektár. Mi most 25 hektárnál tartunk, ebből 6 hektár a termő, 8 hektár az új telepítés, ez már jövőre terem. Cserére is vehetünk.”

Orbán Viktor: „Megállapodás a 80%-os állami támogatásra.”
Szász István Attila: „100 hektár a jól művelhető gazdaság, vennünk kell, cél, hogy egységes területünk legyen, tehát cserére is vásároljunk. A közeljövőben meg kell teremtenünk a borászatot. Eladó borászat legközelebb Erdőbényén van, híres borászat, 400-ért akarják adni, 120-at ígértem, de nekünk ez nem kell, nekünk építeni kell, megnézetem szakemberrel. Ha építünk, Szárhegyen kell, 250 millióból kijönnénk, van állami támogatásra is lehetőség. Toldi Miklóssal fogok egyeztetni, majd leírom a variációkat. Én megvettem a méregház mellett kb. 6 ha-t, pince is van, felújítható. További 6-7 ha-t is akarok venni. Építeni lehet rá egy turisztikai centrumot, ha itt lenne a borászat, én hajlandó vagyok beszerzési áron bevinni a kft-be. A turizmusra adnak vissza nem térítendő állami támogatást.”

Orbán Viktor: „Az igazi kérdés az, akarunk-e borászatot csinálni, ha igen, mit kell csinálni?”

Kékessy Dezső: „Ha nem akarunk borászatot, nem tudunk mit kezdeni a szolővel.”
Szász István Attila: „Egy szőlőterületnek függvénye a borászat. Ha akarunk borászatot csinálni, elég 30 ha + felvásárlás. Ki kell számítani, mi a gazdaságosabb - ez a borászat mellett szól. A turizmus ráfizetéses, de a támogatás pénzt hoz. 160 millióhoz lehet hozzájutni 2001-ben. (Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány). Borászatot kell csinálni! Én összeszedek minden adatot, hogy minél olcsóbban összehozzuk. Kb. 40-50 %-os támogatást össze lehet szedni, + 30 % hitel, 20 % a saját tőke. Én tudok bankkölcsönt szerezni. Saját tőke 50 millió Ft. Toldi Miklós (sajnos nincs ízlése, l. hasas üveg.) ügyes ember.”

Orbán Viktor: „Borászathoz borász kell, ez a legfontosabb! Rá tudunk hagyatkozni, ő tudja megmondani, mit érdemes csinálni és mennyiért.”

Madarász László: „Ha csinálunk, csak komoly borászatot érdemes csinálni.”
Az említett Imperial Tokaji Kft., amellyel összedolgozott a sárazsadányi cég, felettébb érdekes vállalkozás Hegyalján. Egyrészt azért, mert egyik tulajdonosa Hegedűs Zoltán volt mindaddig, amíg ki nem nevezték a TK Rt. vezérigazgatójává, másrészt azért, mert Hegedűst követően debreceni és nyíregyházi cégek és magánszemélyek tűntek fel benne, köztük a Fidesz-fellegvárnak számító Debrecen polgármesterének, Kósa Lajosnak a felesége. Harmadrészt azért, mert egyik tulajdonosa, az Infra-Start Kft. több személy által is kötődik a hírhedtté vált Debreceni Vagyonkezelő társasághoz. Negyedrészt pedig azért, mert nevéhez fűződik egy jövedéki bűncselekmény is, amelyben az eljárást elkövető hiányában szüntette meg tavaly a szerencsi ügyészség. Valaki ugyanis fiktív felvásárlási jegyekkel több mint nyolcvanmillió forint szőlőbort akart legalizálni az Imperial Kft. nevében. Az elkövető személyét nem tudták azonosítani. Hegedűs Zoltánnak ezen felül érdekeltsége volt a Kékessy Dezső által jegyzett Tokaj Mercatus Borkereskedőház Kft.-ben is. Kékessy másik hegyaljai cégében, a Patricius Borház Kft.-ben pedig Madarász László vállalt felügyelőbizőttsági tagságot.

Szász se hiába hivatkozik a jegyzőkönyv szerint a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványra, hiszen Csuhaj V. Imrével, az alapítvány kuratóriumi elnökével egy kuratóriumban ültek a Hörcsik Richárd fideszes országgyűlési képviselő által létrehozott Zempléni Fejlesztési Társaság Alapítványnál, amelyben rajtuk kívül egy sárospataki fideszes önkormányzati képviselő, Erdős Tamás is helyet kapott.

Gazdálkodj torkosan

A sokféle pályázati lehetőség miatt nehéz pontosan kideríteni, hogy a Sárazsadány Kft. mikor mennyi állami támogatás kapott. Orbán Viktor mindenesetre ezen a téren önmérsékletre intette családi vállalkozásában lévő barátait. 2001-ben ugyanis 12 hektárral pályáztak a hektáronként 5,5 millió forintos támogatásra, amelynek benyújtását követően a volt miniszterelnök azt mondta: „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet.” A telepítésre egyébként a 2001-es költségvetése szerint 32 milliót, 2002-ben pedig 53 millió forintot szánt a cég. Hasonlóan óvatosan kezelte a cég ügyeit Lévai Anikó, aki APEH-ellenőrzést szorgalmazott ugyanabban az évben, amelyikben az adóhivatal egyszer már mindent rendben talált vállalkozásánál. Az adatok szerint a Sárazsadányi Kft. nem élt a kereskedőház garantált áras szőlőfelvásárlási lehetőségével, de Szász István Attila, Madarász László és Kékessy Dezső mint őstermelők kihasználták a lehetőséget, és nem túl jó minőségű termésüket az állami cégnek adták el. Bort azonban nemegyszer vásároltak a TK Rt.-től. 2000 februárjában például hat üveg aszút Hegedűs Zoltán rendelkezési jogán vesznek meg, szeptemberben 108 üveg furmintot, illetve hárslevelűt 16 200 forintért, 49 üveg 1993-as, ötputtonyos aszút pedig csaknem 180 ezer forintért. A legérdekesebb tranzakciónak egy 2000. decemberi vásárlás tűnik, amikor Szász István Attila közvetítésével ezer üveg ötputtonyos aszút vásárolnak 833 ezer forintért a Ganz Híd Daru Rt., és az A. Sz. Kft. közbeiktatásával.

A vállalkozás kezdi kinőni magát, rendezni kell a viszonyokat, elválasztani a cégügyeket a földtulajdonlástól. A 2001. decemberi taggyűlés jegyzőkönyve szerint a cég 36,7 hektárból áll, amelynek tulajdonarányait Lévai Anikó a következőképpen részletezi:

„Az első 6,2 hektár régi termőterület Szász Attila nevén van, bár 1,2 hektár anyagi fedezetét mi teremtettük meg. 7,3 hektár az új telepítés, 5 hektár az én nevemen van, 2,5 vagy Duda Attila vagy Szász Attila nevén. Újabb 13 hektár parlag, ennek új telepítése vagy meliorizációja van folyamatban, Szász Attila nevén. Noha van újabb parlag Szász Attila nevén, de benn van Kékessy Dezső és Madarász László is. Összesen 36,7 hektár. Sürgősen lépni kell.”

A taggyűlés végén pedig Szász István Attila referál a dolgok állásáról: „A Méhes-majorban [azonos a Meszes-majorral – R. A.] nincs előrelépés, szerződés érvénytelensége iránt per van folyamatban az Egri Megyei Bíróság [sic!] előtt, a kereskedőház javára várható döntés, sürgetem a kitűzést. A tarcali kutatóintézetet meg kéne szerezni. Az 5500 üveg késői szüretelésű hárslevelűre van vevő, címkére vár. Ez jó bor, a korábbi termésből hatmilliós bevétel. Ha ezt eladnánk 5 millió forint bevétel lenne, palackozzuk le a 99-es 5 puttonyos aszút, ezt is adjuk el. (...)

A zöldmezős beruházásokról: a Méregház körül megrendeltem 6 hektárt + egy négyágú pincét. Van lehetőség önköltség alatti munkavégzésre, Széchenyi terv + FVM támogatás. Megterveztem mit akarok csinálni, nagy befektetés, olcsó jó helyen van. Karácsony előtt adjunk a tagoknak néhány palack bort. 24-24 üveg.”

Zsebföldek

A baráti vállalkozás motorja egyértelműen Szász István Attila, akinek ügyvédi pályája az Orbán-éra alatt kezdett szárnyalni. Szász irodája ugyanis nemcsak Tokaj Kereskedőház Rt. képviseletét látta el abban az időben, hanem megbízói között szerepelt többek között az Országos Egészségügyi Pénztár, a Duna Televízió, a Corvinus Rt., a CD Hungary, a Magyar Vállalkozás Fejlesztési Kht. Ezen felül Szász felügyelőbizottsági tagja volt a Magyar Villamos Művek Rt.-nek és az Antenna Hungária Rt.-nek is. Saját és tagtársai adásvételi szerződései mellett Szász jegyez egy huszonegy személlyel megkötött haszonbérleti szerződést is az 1240 helyrajzi számú 3010 négyzetméter nagyságú zsadányi földre, tizennégy személlyel az 1276 helyrajzi számú 2372 négyzetméteres ingatlanra, tizenöt személlyel pedig az 1264-es helyrajzi számú, több mint nyolcezer négyzetméteres ingatlanra. A bérleti díj egyik esetben ezer, a másik kettőben háromezer forint bérlőként évente, és a szerződés negyvenkilenc évre szól. A 091/P és a 091 helyrajzi szám alatt jegyzett 4-4 ezer négyzetméteres földre pedig Szász életjáradéki szerződést kötött havi háromezer forint értékben.

2001. december 28-án aztán jelentős fordulat következik be a cégnél: Szász István Attila több ingatlanától is megválik. Lévai Anikó másfél millió forintért megvesz tőle összesen csaknem három és fél hektár földet (hrsz.: 1166, 1236 és 091/28), kilencezer négyzetméter zsadányi föld (hrsz.: 91/14, a 91/3, a 91/36), valamint néhány tolcsvai ingatlanának vevője Madarász László, a maradék (hrsz.: 91/7, a 91/53) tulajdonosa pedig Kékessy Dezső lett.

Lapunk szerette volna megkérdezni Szász István Attilát, a cég terjeszkedésének karmesterét: miért vált meg annak idején olyan hirtelen földjeitől, de az ügyvéd a témával kapcsolatos megkeresésünkkor elfoglaltságra hivatkozott, majd, bár megígérte, hogy visszahív bennünket, erre sajnos nem kerített sort. Lépésére mindenesetre magyarázatként szolgálhat 2002-es válópere. Szász felesége 12 évnyi házasság után válókeresetet nyújtott be. A bíróság a válást jogerősen 2004-ben mondta ki. A még folyamatban lévő házastársi vagyonmegosztási perben Szász úgy nyilatkozott, hogy a sárazsadányi cégben üzletrészének értéke „nulla”, több tízmilliós befizetési kötelezettségük van.

Az idén a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. törzstőkéje 43 millió forintról 180 millióra emelkedett. A társaságban időközben 60,1 százalékos többségi befolyást szerzett Kékessy Dezső. Úgy tűnik, részesedését elsősorban Szász kárára növelte, de ez azért valószínűtlen, mert a gödöllői városi bíróság 2003. május 16-án jogerős végzésben zárolta Szász sárazsadányi cégében meglévő 25 százalékos üzletrészét.

2003-ban az ügyvéd ellen tartásdíj-fizetési kötelezettségének elmulasztása miatt indult eljárás.

Tokaji borcsaták III.

Vajon lehet-e háttéralku a két legnagyobb párt között a Tokaj Kereskedőház Rt. privatizációja kapcsán? A helyi őstermelők és a cég dolgozói ugyanis hiába szövetkeztek megvételére, az ÁPV Rt. túlértékelte a céget, amit ok így képtelenek megvásárolni. Dokumentumaink szerint a Tokaj Kereskedőház Rt. privatizációját Orbán Viktor - bízva újabb győzelmében – a 2002-es választások utánra tervezte. Egy állami ingatlan azonban miniszterelnöksége idején lett a családi érdekeltségébe tartozott tokaj-hegyaljai cég egyik tulajdonosáé, a volt párizsi nagyköveté, Kékessy Dezsőé, aki egy, Orbán Viktor jelenlétében, még jóval az ingatlan meghirdetése előtt tartott céggyűlésen kijelentette: „Kell az a ház!”

Kékessy Dezső: „Tokaj különlegesség, pillanatnyilag a legfontosabb a termőterületek megszerzése. Meg kell kétszerezni a területet, ha kell, a saját területem is felajánlom. A területen egy borászat kell! A magam részéről cél, hogy az első háromban benne legyünk.
Borászat: nekem égető a gondolat, várom a döntést a kereskedőház ügyében, lesznek megvehető területek.”

Orbán Viktor: „Röviden dönteni kell, óriási a borkészlet, területet is művelnek, ez bérbe adható lenne, harmadik a borkutató, igazán ez sem tartozik hozzá. Politikai nyomás van a felvásárlásra, ez is ráfizetés. Szent tehén, nehéz hozzányúlni, csak a ciklus idején lehet megoldani.”

Kékessy Dezső: „Sárazsadányhoz közel van a Kincsem kastély, szép hely, ezt kéne megvenni.”

Szász I. Attila: „Nincs víz az edények mosásához. A kastélyt eladták, utánanézek.”

Kékessy Dezső: „A borfeldolgozót ki kell vinni a városon kívülre. Székház kell a cégnek Tokajban.”

Szász I. Attila: „Nagyon egyetértek ezzel!”

Kékessy Dezső: „Majer [Majer János Tokaj polgármestere - R. A.] tud nekünk segíteni, ehhez is politikai döntés kell, minket ismernek, ezért "paravánvásárlás" kell. Én az esetleges vásárlásokat egy külföldi jogi személy nevén akarom bonyolítani. Tokaj Bethlen Gábor u. 5. lenne a megfelelő.”

Szász I. Attila: „ÁPV Rt. tulajdon, 5 millió a könyv szerinti érték. Hegedűs [a TK Rt. akkori vezérigazgatója – R. A.] a kereskedőháznak szeretné megszerezni.”

Kékessy Dezső: „Kell az a ház!”

Orbán Viktor: „Mikor csináljuk a borászatot, mennyibe kerül, ki építi? Ezt a választások előtt nem lehet megcsinálni. A borkutatót nem lehet külön kihozni, óriási botrány lenne belőle. Ha szétszedjük az egészet, akkor ki lehet hozni a kutatót. 2002 után lesz aktuális.”
*
A fenti párbeszéd a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. 2000. szeptember 6-i taggyűlésén hangzott el. Riportsorozatunk első részében (Tokaji borcsaták, ÉS, 2003/47.) megírtuk: a hegyaljai borászcégek ellenérzéssel fogadták a kereskedőház tartós tulajdonában lévő, Tokaj belvárosi, egykori Áfész-központ eladását. A háromszázhetvenhét négyzetméteres műemléki ingatlan több vállalkozó fantáziáját is foglalkoztatta, de értékesítésének meghirdetéséről – elmondásuk szerint – ők nem szereztek tudomást. A házra, mint olvashattuk, Kékessy Dezső vetett szemet, és meg is szerezte magának. A Bethlen Gábor utcai ingatlan 2003 nyara óta a Kékessy család tulajdonában lévő Patricius Borház Kft. egyik telephelye. 2003. őszén lapunk kérdésére a Patricius Borház Kft. ügyvezetőjén keresztül azt nyilatkozta az ex-nagykövet, hogy az üzlet teljesen tiszta adásvétel volt. Az ÁPV Rt. pedig akkor csak ennyit közölt írásban lapunkkal: „A nevezett ingatlanügyről nincs információnk.” Mint Ferenczi Krisztina, a Népszava újságírója nemrég – miután az ügyben információ-megtagadásért pert helyezett kilátásba az ÁPV Rt. ellen – megtudta, a volt Áfész-ingatlant az ÁPV Rt. saját cégébe, a Belvárosi Irodaház Kft.-be apportálta 2001. október 27-én, majd – mint az ÁPV Rt. illetékese közölte vele – az „apportált érték több mint másfélszereséért értékesítette”. Az azonban tény, hogy az ingatlan eladási hirdetményéről a környékbeli vállalkozók nem szereztek tudomást, Kékessy Dezső viszont előre garantálta az ügylet sikerét. Olyannyira biztos volt a dolgában, hogy már 2001-ben Patricius-háznak nevezte a műemléki ingatlant. Erről tanúskodik a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. miniszterelnöki rezidencián tartott 2001. december 2-i taggyűlés jegyzőkönyve:

Kékessy Dezső: „Termékünk, készletünk van, ezt piacra kéne vinni, be kell vezetni a terméket, mielőtt borászatot csinálnánk. Francia kapcsolat létesíthető, tanulmányozzuk a lehetőségeket. Van borunk, amit el lehet adni, meg kell fontolni a címkézést. Patricius-ház: az ÁPV Rt. meghirdette 30 millió forintért. 20 milliós ajánlat, 25 millió Ft + Áfa a telek után. Ezt tudom rendezni még decemberben, egy ismeretlen jogi személy fogja megvenni, mi majd jövőre megvesszük a céget. Utána jöhet a borászat.”

A 2002-es választások eredménye azonban keresztülhúzta Orbán Viktor Tokaj Kereskedőház Rt.-vel (TK Rt.) kapcsolatos elképzeléseit, a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-nek nem sikerült megszereznie se a tarcali kutatót, se a Szarvas-dűlőt. Ami késik, nem múlik, a TK Rt. még mindig állami tulajdonban van, és a Gyurcsány-kormány oly híven hangoztatott privatizációs lendülete egyelőre többek között a kereskedőház magánosításán is megtört. Az ÁPV Rt. Kommunikációs Igazgatósága ugyanis azt közölte lapunkkal: „Az ÁPV Rt. jelenleg nem tervez következő értékesítési fordulót.”

Mézesmadzag

Az ÁPV Rt. fenti válasza legkevésbé annak a csaknem háromezer hegyaljai őstermelőnek kedvez, akik 2002 után a politikai ígéretek hatására szövetkezetbe tömörültek, hogy a kereskedőház dolgozóival együtt tulajdonosaivá válhassanak az egykori állami gazdaság torzójának. Az ÁPV Rt. több alkalommal is eladásra hirdette a TK Rt.-t, amelyért azonban nem tolongtak a vevők (az okokról ld. ÉS, 2003/47.). Minden alkalommal az ajánlattevők között volt viszont a Tokaj Zéta Gold Kft., amely a kereskedőház menedzsmentjét, dolgozóit és beszállítóit tömöríti, valamint a debreceni székhelyű Estate Plus Kft., amelynek tulajdonosai között egy holland bejegyzésű cég, valamint a sárospataki Rudnok Kft. található. Az Estate Plus Kft. ügyvezetője, Erdei Sándor nem kívánt lapunknak bővebben nyilatkozni tokaji terveiről. Véleménye szerint érvényes, jó szakmai pályázatot adtak be, de árajánlatukat nem nevesítette. Arra a megjegyzésünkre, hogy cégei tevékenysége alapján őt Debrecenben Fidesz-közeli vállalkozónak tartják, Erdei azt mondta, ez nem igaz, bár pályafutása során előfordult már, hogy politikai kapcsolódású céggel kötött üzletet. „De ez szigorúan piaci tevékenység volt” – tette hozzá.

Az ÁPV Rt. a TK Rt. értékesítésére november 4-i beadási határidővel meghirdetett pályázatot 2004. december 2-i ülésén – hasonlóan július 22-i döntéséhez – érvénytelennek nyilvánította. Az indoklás szerint az Estate Plus Kft. esetében „a pályázó által a megajánlott vételár és alaptőke-emelés biztosítékául banki fedezetigazolásként becsatolt nyilatkozatok nem feleltek meg a pályázati kiírásban foglaltaknak”. A Tokaj Zéta Gold Kft. ajánlata érvényes volt ugyan, de az „árajánlat elfogadása az ÁPV Rt. részére jelentős vagyonvesztést vonna maga után” – közölte lapunkkal az ÁPV Rt. Kommunikációs Igazgatósága. Ezt követően az ÁPV Rt. új értékesítési eljárásról döntött. Versengő ajánlattételt hirdetett „az agrártársaságok privatizációja során a megelőző értékesítési eljárásokban alkalmazott szakmai szempontok, szerzett tapasztalatok érvényesítésével”. A meghívásos tárgyalásra 2005. január 26-án került sor, amikor is az ÁPV Rt. igazgatósága ismételten úgy vélte, hogy a cég menedzsmentje, a dolgozók és a beszállítók által alapított társaság árajánlata nem megfelelő, ezért a pályázatot ismét eredménytelennek nyilvánította.

Értékválság
Minőségi Újságírásért Alapítvány - minden jog fenntartva © | Weboldal készítés by Apache WebService