1973-ban születtem Rákospalotán. A Radnóti Gimnáziumban érettségiztem. Az ELTE Tanárképzőre jártam német-történelem szakra, az előbbiből elvégeztem a bölcsész kiegészítőt is.

A stúdium alatt és után nyelvtanítottam, illetve fordítgattam, titkárkodtam egy görög vállalkozónak, aki gombokkal kereskedett Ausztriában. Először a Neuer Pester Lloydban jelentek meg írásaim. 2001-ben kezdtem komolyabban újságot írni, rögtön a Magyar Narancsnál. 2006-ban megfordultam az [origo]-ban is, és szervezője voltam egy egyhónapos médiaprojektnek, amely német, osztrák és svájci újságíróknak teremtett lehetőséget arra, hogy Magyarországot kicsit megismerjék és témát/anyagot gyűjtsenek tudósításokhoz, valamint kapcsolatot alakítsanak ki magyar kollégákkal és különböző szakterületek hazai képviselőivel (A reklám helye: www.mediatandem.hu).
A Minőségi Újságírásért-díjat másodszor kaptam meg 2006-ban. Mindkétszer kísérleti jelleggel párban követtem el valamit. Amellett, hogy az együttműködés „gyümölcsözőnek” bizonyult, nekem valószerűtlenül nagyszerű volt 2003 végén Gavra kollégával (Csányi-portré), idén február-márciusban pedig Somlyódy kolleginával együtt dolgozni. Kívülről tűnhet gazdaságtalannak, kézműves szempontból (mármint ahogyan az írás elkészül) macerásnak, de én csak az előnyeit tudom kiemelni. Beszélhetnék itt most kedvező szinergiákról: Nóra az építész és civil vonalon ismeri ki jobban magát, én pedig akkor még kicsit otthonosabban mozogtam a politikai közegben és jobban értettem az ingatlanbizniszek háttérmechanizmusait. De inkább arra emlékeznék, hogy mennyire tudtuk motiválni egymást. Ha elakadtunk, ha kétségbe estünk, vagy ha azt hittük, innen nem tudunk tovább lépni, mindig segített a másik. Éjjel-nappal agyaltunk, instruáltuk egymást. Izgalmas és nagyon szórakoztató volt a közös munka. (Ajánlanám a főszerkesztőknek, hogy néha eresszék egymásra a munkatársakat, megéri.) És amikor elkészült, elégedettek is voltunk, azt hiszem.
Ezt most azért szögezem le, mert hiába rajzoltuk meg a Király utca 40. és több, a zsidónegyedben található ingatlan kálváriáját, következménye nem lett semminek. „Máshol” (szoktunk reménykedni) ilyen esetekben a polgármester veszi a kalapját, itt meg a nép ősszel újraválasztotta. Biztos egyéb érdemei okán. A Király utca 40. és társai pedig szépen tűnnek el a történelmi belváros szövetéből.

Úgyhogy, ezért is mondom, hogy leginkább az maradt meg bennem, milyen jó volt egy kedves kollégámmal együtt dolgozni! És ha dumálunk, mindi oda lyukadunk ki, mi is legyen a következő közös projektünk.