Minőségi Újságírásért-Díj

2010. 09. 05.

MUD buli a város felett
A június 10-i eseményen részt vett Dávid Péter is, aki 1997-ben létrehozta és évekig működtette a Minőségi Újságírásért-díjat. Mellette Weiss-Tar Ágnes, a Minőségi Újságírásért Alapítvány elnöke, illetve Bánki András, aki 2002 óta tagja a díjat odaítélő zsűrinek.
A 2009 novemberében megjelent cikkek közül válogatva a zsűri Galambos Mártonnak, a Figyelő munkatársának ítélte a díjat a Tízmilliárdok titokban című írásáért. Az oklevelet Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője, a zsűri tagja adta át.
Tavaly novemberben Tábori Zoltán, a Mozgó Világban megjelent Csapás alatt című írásával érdemelte ki az elismerést. A díjat Farkas Zoltán, a HVG rovatszerkesztője, a zsűri tagja adta át.
A tavalyi utolsó díjat két szolnoki újságíró kapta. Gelei József és L. Murányi László, az Új Néplapban megjelent sorozatukért vehették át a Minőségi Újságírásért-díjat Bánki Andrástól, a zsűri tagjától.
Januárban Szabó András az Origo, februárban Bodoky Tamás az Index, márciusban pedig Pataki Katalin, az Éva magazin munkatársa kapta az elismerést. Pataki Katalinnak Molnár Patrícia, a HVG rovatszerkesztője, a zsűri tagja adta át a díjjal járó oklevelet.
2010 áprilisában megosztotta a díjat a zsűri. Weyer Balázs, az Origo főszerkesztője, a zsűri tagja Mártonffy Marcellnak és Brückner Gergelynek adhatta át az okleveleket a Magyar Narancsban, illetve a Figyelőben megjelent írásokért.
A Minőségi Újságírásért-díjat kezelő alapítvány munkáját 2010-től a Vodafone Magyarország Zrt. támogatja. A díjátadón Suba János, a cég kommunikációs igazgatója köszöntötte a díjazottakat és a vendégeket.
picasso média kft. minden jog fenntartva ©